Vágólapra másolva!
A friss Vuelta-győztes spanyol Alberto Contador lemondta a részvételt az októberi, pekingi kerékpáros körversenyen, mivel korábbi doppingvétsége miatt nem kaphat ranglistapontot sem ő, sem csapata.

Contadornak a vasárnap zárult Vuelta a Espana volt a második viadala azok után, hogy visszatérhetett kétéves eltiltásából, amit a 2010-es Tour de France-on produkált pozitív doppingmintája miatt szabtak ki rá.

A nemzetközi szövetség (UCI) szabályzata szerint az eltiltottak a visszatérést követően két évig nem kaphatnak ranglistapontot a World Tour-versenyeken. A kínai ötnapos (október 9-13.) viadal is ezen sorozat része.

Forrás: AFP/Jaime Reina

Bjärne Riis, Contador csapatának, a Saxo Banknak a vezetője szerint így nincs értelme a spanyol bringást versenyeztetni Pekingben. Contador ugyanakkor a tervek szerint rajthoz áll a jövő heti, hollandiai világbajnokságon.