Júniusban érkezik a legjobb mobil játékgép

nividia játék?
Vágólapra másolva!
Az Nvidia Shield nevű hordozható konzol nagyobb annál, hogy zsebrevágjuk, viszont szuper képernyőt, izmos hardvert, és klassz hangszórókat zsúfolnak bele.
Vágólapra másolva!

Az Nvidia Shield nevű készülék az Egyesült Államokban júniustól lesz megvásárolható 350 dolláros, vagyis nagyjából nyolcvanezer forint körüli összegért. A játékgépet még januárban mutatta be a főként mobil eszközökben használatos chipjeiről és grafikus gyorsítóiról ismert vállalat.

Bár a Shield a már boltokban lévő PlayStation Vita és Nintendo 3DSL XL készülékeknél is drágább, a gyártó szerint tudása nagyobb azoknál. A nagyjából egy Xbox 360 konzol irányítójával azonos méretű készüléket akkora - ötcolos - HD-felbontázú képernyővel szerelik fel, amekkora egy felsőkategóriás okostelefonon tipikus. Bár ekkora mérete miatt nem lehet zsebrevágni a mobil játékgépet, a gyártó szerint sokkal komfortosabb rajta játszani, mint egy rivális zsebkonzolon vagy táblagépen.

Forrás: nividia.com

A Shield belsejében a cég legnagyobb teljesítményű Tegra 4-es lapkája dolgozik, amely a cég szerint kategóriájában minden rivális mobil eszközt maga mögé utasít. Szakértők szerint a készülék csak a fanatikus videojátékok számára lesz vonzó, egy átlagembernek egy ilyen bumfordi, főként játékra kiélezett, de hagyományos Google Android rendszert futtató készülék nem praktikus.

A készülék nem csak mobil játékra alkalmas, HDMI-kábellel ugyanis tévéhez is kapcsolni lehet, így nagyképernyőn is futtatni tudja a játékokat. Emellett a készülék arra is alkalmas, hogy a PC-n futó játékokat wifin keresztül saját képernyőjén jelenítse meg.


http://aktiv.origo.hu/techbazis/20130107-csucsjatekot-hoz-az-uj-chip-2013-legjobb-hightech-jatekai.html