Vágólapra másolva!
Tiltakozott az ellenzék a vasárnapi bajai választások után, amiért állítólag busszal vitték a szavazókat a kormánypártok aktivistái az urnákhoz. De miért baj ez? A nagymamámat még elvihetem szavazni, de a barátnőit már nem? Megszabhatom, hogy az autómba csak fideszesek/MSZP-sek szállhatnak be? És virslit adhatok nekik? Kérdezz-felelek a közösségi szavazásról.
Vágólapra másolva!

Úgy tervezem, 2014-ben a nagyszüleimet én viszem majd az urnákhoz. Mit tegyek, ha a szomszédjuk megkér, hogy vigyem el őt is? Elítélnek választási csalásért?

Önmagában ezért nem ítélnek el senkit. A családdal, barátokkal, szomszédokkal, sőt még idegenekkel a buszon is szabad beszélgetni a választásokról, jogi nyelven megfogalmazva "a választópolgárok mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció nem minősül választási kampánynak". A jog a választási csalás fogalmát egyébként sem ismeri.

Csinálhatom-e ezt pénzért? Mondjuk egy BKV-jegy áráért bárkit elviszek az urnákhoz. Ezzel választási csalást követek el, mert szervezetten utaztatok?

Ennek semmi köze a választásokhoz, viszont egy másik törvényre oda kell figyelni, ilyesmit ugyanis a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvényt betartva lehet csinálni. Ha azt nem szegjük meg, akkor nem törvénysértő az utaztatás.

Mi van, ha már előjönnek a pártszempontok is? Mondjuk a szomszédaimat csak akkor viszem el, ha előtte megígérik, hogy arra a pártra szavaznak, amelyik nekem is szimpatikus, különben nem engedem őket beszállni az autómba?

Ez is az állampolgárok mint magánszemélyek közötti személyes kommunikáció, így ez sem minősül választási kampánynak, nyugodtan megteheti bárki ezt, aki elég fanatikusan követ egy pártot.

Mit tegyek, ha a postaládámban egy olyan cetlit találok, hogy az X párt szimpatizánsaiért busz jön majd a főtérre, aki akar, azzal mehet majd a szavazókörbe? Ez illegális?

2014-től az új választási törvény szerint a szavazóhelyiség bejáratától számított 150 méteren kívül szabadon lehet kampányolni a szavazás napján. Egyetlen kivétel, hogy választási gyűlés nem tartható. A szórólapok elhelyezése a postaládákban például teljesen törvényes. Ha tehát a busz nem viszi közelebb a szimpatizánsokat a szavazóhelyiséghez, mint 150 méter, nem követ el törvénysértést. Ám ha a sofőr elvéti a parkolást, vagy véletlen túl közel megy, mert jót akar mondjuk a mozgáskorlátozott szavazóknak, akkor lesújt a jog, ez ugyanis kampánycsendsértés, ami miatt érvényteleníteni lehet az érintett körzetek szavazatait.

Ez lesz 2014-től. És most mi van? Miért jön elő mindig, hogy szervezett utaztatás? Van a törvényben olyan, ami ezt direkt tiltja?

Az előző törvény, amely a választásokat szabályozza (1997. évi C. törvény) kifejezetten nevesítette a szavazásra történő szervezett szállítást mint a választói akarat befolyásolásának egyik módját, és kampánycsendsértésnek minősítette azt. E szabályt kell még alkalmazni a 2014-es általános választásokig megtartandó időközi választásokon (ha tehát az ellenzéknek igaza van, akkor a bajai eset törvénysértő). Az új törvény (2013. évi XXXVI.) már nem használja ezt a fogalmat. Kampánynak minősíti a kampányeszközök felhasználását, valamint minden egyéb tevékenységet, ha annak célja a választói akarat befolyásolása vagy annak megkísérlése. Ezen tevékenységeket azonban nem sorolja fel nevesítetten.

De akkor honnan tudom majd, hogy mi a kampányeszköz?

Ennek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására. A választópolgárok szervezett szállítása a régi törvény alapján kimondottan ilyen eszköz volt, és az új törvény, bár már nem nevesíti ezt, az ellenkezőjét se írja. Viszont a kampányeszköz felhasználása csak akkor minősül kampánynak, ha annak célja a választói akarat befolyásolása vagy annak megkísérlése. Ha a szállításnak ez nem célja, akkor nem minősül annak. Így például ha a szociális otthon járműve vagy a falugondnok szállítja az idősebbeket a szavazóhelyiségbe, az semmiféle szabályba nem ütközik, teljesen szabadon végezhető. Összefoglalva a kicsit bonyolult szabályokat: a választók szervezett szállítása a jövőben is kampányeszköz, de csak akkor - tiltott - kampánytevékenység, ha a szavazóhelyiség bejáratától 150 méteren belül történik, és a választók döntését is tudja befolyásolni.

Térjünk vissza az utaztatáshoz. Ha valaki kiáll a térre egy pártlogós kabátban, és azt kiabálja, hogy tessék felszállni a buszra, majd az elviszi önt az urnákhoz, még az sem tilos?

Akkor is ugyanaz a helyzet, mint előbb, a 150 méterre kell odafigyelni. A pártlogós kabát, vagy a párt nevének kiabálása, bizonyos szimpatizánsok megszólítása itt jogilag teljesen mellékes.

Demonstrálók érkeznek a 2002-es választások idején a Fidesz nagygyűlésére

És ha a buszon esetleg adnak egy hideg üdítőt, meg egy virslit, puszta önzetlenségből, vagy mert örülnek a hasonlóan gondolkodóknak, akkor már szóba jöhet a szavazatok megvásárlása? Sőt ha a férfi előre mondja, hogy a buszon virsli is van, vagy egy 2000 forintos vásárlási utalvány?

A Btk. szerint aki arra jogosultat anyagi juttatással befolyásolni törekszik, az bűncselekményt követ el. Továbbá a fenti eset sértheti a választás tisztaságának alapelvét is. Illetve, aki szavazatát anyagi juttatás nyújtásától teszi függővé, és anyagi juttatást fogad el, ugyancsak bűncselekményt követ el. Az már mérlegelés kérdése, hogy egy virsli és egy üdítő anyagi juttatásnak számít-e. Egy repikitűző például nyilván nem anyagi juttatás, ugyanakkor egy 2000 forintos vásárlási utalvány nyilvánvalóan az.

Hogyan merülhet fel egyáltalán bármiféle juttatással kapcsolatosan a szavazatvásárlás? Hiszen az ajándékot elfogadhatom, de arra semmi garancia nincs, hogy aztán kire szavazok a fülke magányában, nem?

Önmagában a befolyásolni törekvéssel megvalósul a bűncselekmény, illetve sérül a választás tisztasága függetlenül az eredménytől, vagyis hogy végül kire szavaz az illető.

Ha én párttag vagyok, azaz jogilag, hivatalosan is kapcsolatban állok egy párttal, és az a párt nyíltan segít nekem eljutni az urnákhoz, vagy a szavazás napján ad egy csokit, megköszönve az eddigi együttműködést, az csalás? Hiszen én úgyis olyan elkötelezett vagyok, hogy mindenképp rájuk szavaznék, nincs ebben semmi befolyásolás!

A párttagság az eset jogi megítélése szempontjából nem releváns.

A korábbi szervezett utaztatós ügyek, állítások, vádak eljutottak eddig bármiféle hivatalos vizsgálatig az utóbbi években? Ha igen, volt-e bármiféle ezzel kapcsolatos határozat, akár elmarasztaló, akár az ügyet szankció nélkül lezáró?

Ezek az ügyek a helyi választási bizottság elé kerültek, az Országos Választási Bizottsághoz nem jutottak el. Arra egyébként már volt példa, hogy a voksolás eredményét megsemmisítették hasonló gyanú miatt, például 2010-ben Tiszaburán.

(Köszönjük a Nemzeti Választási Iroda szakmai segítségét!)