Új DNS-mintát vettek Portiktól

Vágólapra másolva!
A szövetmintát a Fenyő-gyilkosság nyomozása során rögzített DNS-nyomok egyikével akarják összevetni – írja a Blikk. Portik Tamást nemrég Szegedről Debrecenbe szállították át.
Vágólapra másolva!

A Blikk úgy tudja, a letartóztatásakor egyszer már vettek DNS-mintát az Aranykéz utcai robbantással gyanúsított, illetve a Prisztás-gyilkosság kapcsán felbujtóként megvádolt Portik Tamástól, most azonban szövetmintára volt szükség. Ezt a Fenyő-gyilkosság nyomozása során rögzített DNS-nyomok egyikével akarják összevetni. A Blikk szerint erre az azonosítatlan nyomra a Portik irodájával szemben megtalált lehallgatószobában bukkantak rá.

Portik Tamást egyébként nemrég Szegedről Debrecenbe szállították át. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője azonban nem árulta el, miért, mert az átszállításának az okai nem nyilvános adatnak minősülnek.

Portikot a börtönön belül is elkülönítették. Látogatót fogadhat, és telefonon is tarthatja a kapcsolatot a külvilággal. Engedélyt kért, hogy gyermekei anyja, a nagyobbik fia és az egyik embere tarthassa vele a kapcsolatot.

Portik a 90-es években vált ismertté, amikor az olajszőkítésekkel kapcsolatban felmerült a neve az Energol Rt. igazgatójaként. Felelősségre vonni nem tudták, mert eltűnt. Csak akkor került elő, amikor elévült a bűncselekmény.

Cikkeinket a Portik-tárgyalásról itt olvashatja.