Vágólapra másolva!
Az ausztrál került a legközelebb Hamiltonékhoz a Spanyol Nagydíj első napján, de a hátránya óriási volt. A második edzést kihagyó Vettel szerint csak egy kis meghibásodás történt az autójában, ami azonban komoly következményekkel járt.

A Red Bull reménykedett benne, hogy a Spanyol Nagydíjon végre felvehetik a harcot az első négy versenyt megnyerő Mercedesekkel, de a pénteki szabadedzések alapján úgy tűnik, erre Barcelonában sem lesz esélyük. A délutáni edzésen ugyan Daniel Ricciardo tudott a legközelebb férkőzni a németek autóihoz, Lewis Hamiltontól azonban majdnem egy másodperccel, Nico Rosbergtől pedig 5 tizeddel maradt el.

„Javultunk, de sajnos úgy tűnik, a Mercedes sem lassult, ezért egy kicsit messze vannak tőlünk” – mondta Ricciardo az edzések után. Az ausztrál elismerte, hogy nem különösebben lepődött meg az eredmény láttán. „Inkább bosszantónak nevezném, mint meglepőnek, hiszen eddig is nagyon erősek voltak.”

„Reméltem, hogy kicsit csökkenteni tudjuk a különbséget, de ma túl messze voltak tőlünk” – tette hozzá Ricciardo, aki örült, hogy a 4. helyezett Fernando Alonsóra 6 tizedet tudott verni. „A 3. helyünk legalább biztosnak tűnik. Jó lenne, ha rövidesen a győzelemért is harcolhatnánk, de jelenleg úgy látszik, a harmadik pozíció a legjobb, amit elérhetünk.”

Ricciardo szerint a 3. hely a legjobb, amit elérhetnek Forrás: AFP

Az nem derült ki, hogy Sebastian Vettel mire lett volna képes a másik Red Bull-lal, a német ugyanis mindössze 4 kört tudott megtenni a barcelonai hétvége első napján. A délelőtti edzés elején kiégett egy kábelköteg az autójában, és a hosszan tartó javítás miatt a második gyakorlást is ki kellett hagynia. Noha értékes időt veszített a felkészülésből, nem tulajdonított nagy jelentőséget a meghibásodásnak.

„Csak egy kis hiba történt, nagy következményekkel” – mondta. „Úgy döntöttük, kicseréljük az egész kábelköteget, és ez sajnos elég komoly munkával jár.”

„Kicsit dörzsölődött a kábel, ez okozta a kárt és a rövidzárlatot, ami miatt leállt az autóm” – magyarázta. „Mivel mindenhol szenzorok vannak, sok időbe telt, mire szét tudtuk szedni az egészet.”

Vettel úgy véli, a Red Bull képes lesz behozni a pénteken összeszedett időveszteséget. „Remélem, sikerül felállnunk innen, mert ha nem, akkor szomorú helyzetbe kerülünk” – nyilatkozta. „Biztos vagyok benne, hogy rendben leszünk. Daniel szép munkát végzett ma, ezért jó esélyünk van rá, hogy hozzájussunk az összes szükséges információhoz.”

Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!