A Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés

Vágólapra másolva!
A szakiskolák és szakközépiskolák pedig a nemzetgazdasági tárcához.
Vágólapra másolva!

A földművelésügyi tárcától a Miniszterelnökséghez kerülhet a vidékfejlesztés – jelentette ki Lázár János csütörtökön Kiszomboron. A lehetséges kormányátalakításról, így arról is, hogy a vidékfejlesztés máshová kerülhet, korábban már írt az Origo.

Kevesebb templomot fogunk vidékfejlesztési pénzből felújítani, ellenben szeretném, ha a külterületi vagy mezőgazdasági utakra, belvízelvezető rendszerekre több jutna – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.

Lázár János kitért arra is, a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá kerülhet a szakközépiskolák és a szakiskolák irányítása. Ahogy fogalmazott, ez sokkal inkább gazdasági kérdés, mint oktatási. A munkanélküliség mellett sok a betöltetlen állás is, bizonyos területeken nem találni szakképzett munkaerőt.