Vágólapra másolva!

Ingyen lehet drukkolni öttusázóinknak

Rekordnagyságú mezőny, 23 ország 56 férfi és 50 női versenyzőjének indulása várható július 10-15-én a székesfehérvári Bericap öttusa Európa-bajnokságon. A magyar versenyzőktől a felkészülés közben bekövetkezett sérülések és betegségek ellenére egy aranyérmet mindenképp várnak a sportági vezetők.

A városban 1986-ban rendeztek először rangos nemzetközi öttusaversenyt, felnőtt férfi és női Európa-bajnokságot pedig legutóbb 2000-ben.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány kiemelte, hogy a statisztikák szerint Magyarország versenyzői a legsikeresebbek az Eb-k történetében.

"A jó hír után rosszal kell folytatnom: a női címvédő Földházi Zsófia hosszan tartó betegség miatt hiányozni fog a mezőnyből, bár már elkezdte az edzéseket. A férfi címvédő Marosi Ádám két hete megsérült, és bár bíztunk benne, hogy felépül, a világbajnokság érdekében nem kockáztatjuk a szereplését" - folytatta a kapitány.

A férfiaknál így Demeter Bence, Tibolya Péter és Kasza Róbert indul a hagyományos egyéni és csapatversenyben, az egyéni induló Demeter Gergely lesz.

A nőknél a vb-ezüstérmes Kovács Sarolta, továbbá Alekszejev Tamara és Réti Kamilla alkotja a csapatot, míg az egyéni induló Slett Emese lesz.

A férfi és női váltó összetételéről később dönt a kapitány, ám azt elárulta, hogy vegyesváltóban a székesfehérváriak két versenyzőjét, Kovács Saroltát és Demeter Bencét indítja.

Demeter József versenyigazgató a sportág első, 1987-es Európa-bajnoka kiemelte, hogy ilyen sok ország még sosem indult kontinensbajnokságon. A számok közül négynek a Bregyó Sportcentrum ad otthon, csupán az úszást kell máshol, az egy kilométeres távolságon belül található uszodában megrendezni.

A londoni olimpiát is megjárt Kovács Sarolta elmondta, hogy Székesfehérváron junior vb-n és Eb-n már sikerült győznie, és akkor sok erőt adott neki a hazai közönség, amelynek biztatásában a felnőtt kontinenstornán is reménykedik.

"A felkészülésem idén sérülésmentes volt, így bizakodva várom a versenyt" - mondta Kovács.

A férfiaknál minden számban dobogó, közte egy aranyérem a cél. A női csapat még ebben a felállásban is harcban lehet a dobogóért: "Bízunk benne, hogy Kovács Saci aranyérmes lesz" - nyilatkozta Pálvölgyi.

A jövő csütörtökön a női selejtezővel kezdődő Eb-re díjtalan a belépés. Az első két napon, július 10-én és 11-én a selejtezőkre kerül sor, aztán a hétvégén rendezik a döntőket, majd hétfőn és kedden a váltóversenyeket.