Vizet töltenek a Velencei-tóba

Vágólapra másolva!
Hét centivel alacsonyabb a víz az előírtnál. Két tározóból pótolják. A vízpótlás ideje alatt, várhatóan több mint egy hónapig, a Császár-víz melletti, Kisfaludot Dinnyéssel összekötő kerékpárút nem vagy csak korlátozottan lesz használható,
Vágólapra másolva!

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság hétfőn megkezdte a Velencei-tó vízpótlását a zámolyi és a pátkai tározókból – közölte az igazgatóság hétfőn. Csonki István igazgató közleményben ismertette: "A Velencei-tó vízállása az átlagosnál melegebb és csapadékszegényebb időjárás következtében lecsökkent a szabályozási szint alá. A tározókból való vízpótlás azonban a Császár-víz medrét érintő kivitelezési munkák miatt eddig nem volt megkezdhető. A Császár-víz medermunkálatai befejeződtek, így a vízpótlás megkezdése elől elhárult az akadály."

Az igazgatóság tájékoztatása szerint a Velencei-tó vízállása hétfőn 130 centiméter volt, ez az érték 7 centiméterrel marad el az erre az időszakra előírt minimális vízszinttől. A szükséges vizet a zámolyi és a pátkai tározókból pótolják.

A vízpótlás célja a Velencei-tó apadásának mérséklése a nyári idegenforgalmi időszakban, illetve az, hogy a tó vízállása elérje az erre az időszakra előírt minimális vízszintet.

A vízpótlás ideje alatt, várhatóan több mint egy hónapig, a Császár-víz melletti, Kisfaludot Dinnyéssel összekötő kerékpárút nem vagy csak korlátozottan lesz használható – hívta fel a figyelmet az igazgatóság.