Súlyos pszichés zavarai lehettek a gyermekgyilkos férfinak

Vágólapra másolva!
Nem valószínű, hogy korábban látta igazságügyi elmeszakértő azt a férfit, aki kidobta féléves gyermekét szombaton Budapesten egy negyedik emeleti folyosóról, majd utána vetette magát. Mindketten azonnal meghaltak. Biztosnak tűnik, hogy korábbi konfliktusok vezettek a tragédiához.
Vágólapra másolva!

Az Origo megkereste Nagy László Tibort, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetőjét, aki szerint a konkrétumok ismerete nélkül nehéz véleményt mondani a férfi viselkedéséről. Azt azonban elmondta, hogy úgynevezett tudatbeszűkült állapotban lehetett, azaz nagyon komoly pszichés zavarai voltak, amikor ledobta a folyosóról a gyermeket, és valószínűleg a bosszú hajthatta. A gyilkossághoz végeredményben valamilyen régóta húzódó konfliktus vezethetett.

Nem valószínű, hogy látta elmeorvos

Nagy László Tibor szerint a megjelent hírekkel ellentétben a férfit valószínűleg korábban nem vizsgálta elmeorvosi szakértő, hiszen a „zaklatásos ügyeknél” ez nem mindig szokás. Arra a kérdésre, hogy akkor miért kerülhetett előzetes letartóztatásba a későbbi gyilkos, azt a választ kaptuk, hogy minden bizonnyal „fennállt a bűnismétlés veszélye.”

Gyorsított eljárás

Ezt erősítette meg a Póta Péter is. A Fővárosi Törvényszék szóvivője az Origónak azt írta, a férfi 2014. december 13-tól 16-ig volt őrizetben, majd zaklatás miatt 30 napra előzetesbe került. Gyorsított eljárásban állították bíróság elé, január 10-én. Mivel az eljárás ezzel tulajdonképpen befejeződött, a férfi előzetes letartóztatása is megszűnt, azaz szabadon távozhatott.

A rendőrség szombaton közölte, hogy egy 44 éves férfi megjelent volt élettársa lakásán, az I. kerületi Attila út egyik házában, majd a nővel közös hat hónapos gyermekét a negyedik emeletről a belső udvarra dobta és utána ugrott. Mindketten meghaltak, az anyát a mentők sokkos állapotban vitték kórházba.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!