Összetévesztettük a hárfát a lírával - Interjú Nizalowski Dórával

PASSED Nizalowski Dorottya Eurovízió 2015 címlapi
A PASSED január 24-én az Eurovízió elődöntőjében.
Vágólapra másolva!
A Passed egyik tagjával, Nizalowski Dórival beszélgettünk A Dalról, tervekről, a családi legendáriumról, miszerint gyerekkori félreértésből kezdtek el hárfázni, és persze magáról a hangszerről, merthogy hárfa nélkül sehova.
Vágólapra másolva!

Az Eurovíziós dalverseny hazai válogatója nem mentes a meglepetésektől. Az ismert arcok között minden évben feltűnik egy-egy olyan előadó, vagy együttes, akire érdemes odafigyelni. Ezek közé tartozik a Passed, mely első helyen jutott tovább a középdöntőbe a szombati adásban, annak ellenére, hogy az előadás nagyon hamisra sikerült.

Az egész adásról elmondható, hogy feltünően sok volt a hamis hang, ami azt jelzi, hogy inkább valami technikai hiányosság lehetett a háttérben. Az átlag nézőnek nincs információja arról, hogy aki színpadon áll, az pontosan mit, honnan hall. Az énekesek produkciója nagy mértékben függ a hangmérnöktől, aki a színpadi hangkeverést csinálja. Emellett külön hangmérnök kezeli a stúdió hangosítást és az adáshangot, amit végül a tévéből hallunk. A végső zenei élményt körülbelül 50%-ban befolyásolja a technikai háttér minősége és a stáb hozzáállása. Több fellépő esetén, ez a helyzet csak bonyolódik és rengeteg hibalehetőséget rejt magában.

Itt, A Dalban minden műsorszám félplayback, tehát kizárólag az énekes produkciókra van hatással egy rosszul beállított monitorhang. Egy rutintalan énekesnek ez nagy feladat, kényelmetlen helyzet és annyira kizökkentheti, hogy elfelejt mindent. Persze vannak olyan kivételes tehetségek, mint Keresztes Ildikó, vagy Tóth Vera, akik enyhe túlzással zenei alap nélkül is pontosan el tudják énekelni a saját dalaikat, hiszen ők zenéből vannak, de ha nincs mihez igazodni, akkor sajnos profi produkciók több hónapos munkája is leértékelődhet a nézők szemében.

A Passed tagjai mind nagyon fiatalok, azonban kiváló zenészek, akik még nem rendelkeznek elég rutinnal. Zenéjük nagyon mai, és messze kitűnik a mezőnyből, talán ezért is sikerült a hiányosságok ellenére első helyen továbbjutniuk.

A műsor óta visszahallgattátok-e már magatokat? Mit a véleményetek a saját előadásotokról?

Nizalowski Dorottya: A családban többen influenzás betegek, így nem látták élőben a műsort. Vasárnap este együtt néztük meg az interneten. Az együttes színpadi megjelenése, a látvány és a fények szerintem megfelelőek voltak, a testvérem, Fanni különösen tetszett. A saját teljesítményemmel, azaz az énekkel természetesen nem vagyok elégedett.

Mitől voltál ilyen hamis?

N.D.: Konkrétan arról van szó, hogy az élő adásban nem hallottam magam rendesen, és pánikba estem, amit az is okozott, hogy nagyon izgultam. De nem mentségeket keresek. Hálás vagyok a televíziónak, hogy lehetőséget adott nekünk, kezdőknek is, és elnézést kérek tőlük és a nézőktől is, hogy elrontottam a szórakozást.

A Passed együttes tagjai: Nizalowski Dorottya és Szabó Levente. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mit gondoltok, miért jutottatok tovább? A zsűri elvonatkoztatott a sok hamis hangtól és csak a felvett anyagra összpontosított?

N.D.: A szüleim azzal vigasztaltak, hogy ez egy dalverseny, nemcsak az ének számít, és szerintük a hivatalos indok is ez lehet. A zsűrivel és a versenytársakkal egyébként szinte semmilyen kapcsolatunk nem volt, így mi is csak annyit tudunk a döntésről, amennyi a felvételen hallható.

Hogyan és miként készültök a következő adásra?

N.D.: Elsősorban gyógyulással. Rám fogorvosi kezelések várnak, Levente ágyban fekszik. Vasárnap külön-külön gyakoroltunk, mert a balesetem miatt engedélyt kaptunk, hogy az akusztikus versenybe később küldjük be a dalunkat, és ennek felvétele volt hétfőn. Itt köszönöm meg a versenytársaknak is, hogy megértőek a helyzetünkkel. A következő adásra teljesen áthangszereltük a dalunkat, azt is mondhatnám, hogy ebből az egyszerű pentaton dalocskából mindent igyekszünk kifacsarni. Valakik említették ugyanis korábban, hogy nekik a Mesmerize nemhogy nem vidám, hanem inkább szomorú dal. Ezt túlzásnak tartom, de tényleg van valamilyen drámai mélysége, mint a népdaloknak is, és ezt próbáljuk meg felszínre hozni.

Fél éve, 2014 nyarán alakult meg az együttes. Mi volt előbb a dal, vagy a zenekar?

N.D.: Először íródott meg a Mesmerize című dalunk, és csak utána alakult meg az együttes. Egyszeri alkalomnak indult a dolog. Levinek kellett egy vizsgamunkát készítenie a zeneiproducer-képző iskolájába, és felkért, hogy énekeljek a számban. Így született meg a Mesmerize, ami az elején még nem ebben a formában volt hallható. Más volt a szövege, néhol még a dallama is. Tetszett mindenkinek, aki hallotta, és többen is javasolták, hogy érdemes lenne többet foglalkozni vele. Végül beszállt a tesóm is, Fanni, illetve Dávid, a negyedik tag is (Godzsák Dávid – a szerk.).

Egyszeri alkalomnak indult, de azóta készültök újabb dalokkal?

N.D.: Készülünk egy kislemezzel, de a megjelentetését el kellett halasztanunk. Eredetileg január végén adtuk volna ki, viszont nem számítottunk rá, hogy bejutunk A Dalba a legjobb harminc közé. Ez rengeteg munkával jár. Annyit elárulhatunk, hogy készítünk egy feldolgozást Szabó Balázs Bájoló című dalából, ami különleges hangzású, „mesmerize-os” lesz.

Honnan jött az ötlet, hogy beneveztek A Dalba?

N.D.: Egyáltalán nem gondoltunk rá, Levi apukája mondta, hogy bátran nevezzünk be. Mi meg „ja, persze”, ennyit reagáltunk rá. Már közel volt a nevezési határidő, talán előtte pár nappal döntöttünk úgy, hogy akkor tényleg benevezünk. Még az utolsó pillanatokban is alakítottunk a dalon, miközben az is fontos volt, hogy minden papírunk, igazolásunk meglegyen a jelentkezéshez.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Most, hogy már benn vagytok a legjobb harminc között, mit gondoltok magáról a versenyről?

N.D.: Mi komolyan hiszünk abban, hogy méltóképpen tudnánk Magyarországot képviselni Bécsben. Tudom, hogy létezik az az előítélet, hogy az Eurovízió gagyi, de én ebben nem hiszek, mert mindig akadnak jó dalok is a versenyben. A nevezésünk másik fő oka maga az élmény, amit szeretnénk kipróbálni. Óriási lehetőség televízióban szerepelni és megismerni közelebbről a többi előadót. Látni azt, ők hogy állnak színpadra, hogyan készülnek egy-egy fellépésre. Aztán persze az is számít, hogy A Dal által több emberhez jut el a zenénk, könnyebben megismernek minket.

Milyen élmény így megtapasztalva?

N.D.: Anyagilag megterhelő, mert szponzort még nem sikerült találnunk. Itt a fellépőruhákra, a hárfaszállításra, a húrokra és a hasonlókra kell gondolni. Az adminisztratív munka is jelentős, mert még nincs kiadónk, és az interjúktól kezdve a hivatalos ügyekig mindent magunk intézünk. Egyébként pedig teljesen más, mint amire gondoltunk. Szerencsére eléggé szabadjára vagyunk engedve a műsorban, alig-alig van megkötés. Mi dönthetjük el, hogy milyen fellépőruhában leszünk, vagy milyen hátterünk lesz. A különleges háttérhez pedig egy kis csapattal dolgoztunk együtt, Rácz Dániel operatőrrel, és két fotós volt még a segítségünkre, Ács Alíz és Barna Bálint.

VHS minőségű klipet forgattatok a Mesmerize című dalotokhoz, miért ezt technikát választottátok?

N.D.: Tetszett ez a technika. Nem akartuk túlművészkedni a dolgot, ilyenek vagyunk. Na jó, valójában ez állt rendelkezésre (nevet). Nem volt sem profi kameránk, sem profi operatőrünk. Kimentünk az utcára, és mi magunk elkészítettük a felvételt.

A zenétekre kik voltak hatással?

N.D.: Mind a négyen annyira másfajta zenét hallgatunk. Ahhoz képest, hogy nagyon fiatalok vagyunk, elég széles spektrumú a zenei ízlésünk. A testvéremmel a klasszikus zenétől kezdve sok mindent szívesen meghallgatunk, például olyanokat is mint Czesław Niemen lengyel, vagy Szabó Gábor magyar-amerikai dzsesszzenész. Sokat számít, hogy rengeteg fajta és stílusú zenét hallgatunk, illetve hogy kipróbálhattuk magunkat szólóhárfásként, kórustagként és szimfonikus zenekar tagjaként is. Nem az volt a célunk, hogy híresek legyünk. Már most látom a zeneiparban, hogy néhányan csupán híresek akarnak lenni, ám arra nem figyelnek közben, mivel és hogyan. Mi, dalt vagy dalokat akarunk írni, ami örömet okoz az embereknek.

Hárfázni tanultatok tíz évig. Szerintem még a klasszikus zenészek között is ritka, hogy valaki ezt a hangszert választja.

N. D.: Ez egy gyerekkori félreértésből született, mert Fanni összetévesztette a hárfát a lírával, amin az angyalok muzsikálnak. A családi legendárium egyik legbecsesebb darabja, hogy amikor úgy hatévesen elmentünk hangszert választani, és ott álltunk az óriási hárfa és a hárfatanárnő előtt, Fanni váratlanul kijelentette: „Apa, ez nem hárfa”. Ezt követően pedig parázsvita alakult ki közte és apa között, a hárfatanárnő meg csak hápogott, ám végül mindkettőnknek nagyon megtetszett, és később már komolyabban foglalkoztunk vele. Első hárfatanárunk Nagy Katalin volt, nyugdíjba vonulása óta pedig Sipkay Deborah foglalkozik velünk.

Ti készítitek a Hárfák és Hárfások blogot. Honnan jött ennek az ötlete?

N.D.: Anyukánkkal és apukánkkal közösen csináljuk. Szerettük volna bemutatni a hárfásokat, a hárfás zeneszerzőket és magát a hangszert is. Korábban nem létezett ilyen blog, még külföldön is alig van rá példa, igyekszünk betölteni az űrt. A maga nemében azért egyedülálló, mert míg a megelőző 50 évben kb. tucatnyi cikk jelent meg a hangszerről hazánkban, addig mi 170-et publikáltunk néhány év alatt. Ráadásul rengeteg külföldi kapcsolatunk lett ennek köszönhetően.

A Mesmerize című dalban is hallható ez a hangszer, a fellépésekre is viszitek a hárfát?

N.D.: Minden dalunkban hallható. Nagyon nagy kihívás volt az elektronikus zenét és a hárfát összehozni, egyrészt a stílus miatt, másrészt technikailag. A hárfa nem egykönnyen adja meg magát a mikrofonnak, sok mindenre kell figyelni, hogy szépen szólaljon meg. Egyébként Levi szintén tanult klasszikus zenét, Dávid pedig autodidakta módon tanult gitározni. Saját, illetve feldolgozásokat is készítünk, amiben mindig hallható a hárfa. Mindig visszük, Fanni, a testvérem az állandó hárfásunk. Központi eleme nemcsak a daloknak, hanem a koncerteknek is. Hárfa nélkül sehova.