A világbajnoknak is szüksége van edzőre

Vágólapra másolva!
Az üzleti életben a megfelelő eredményeken túl kifejezetten fontos a motiváltság, a megújulási képesség, az alkalmazkodás képessége. Többek között erről is szól majd a kanadai Eric Edmeades Business Freedom workshopja 2015. február 5-én.
Vágólapra másolva!

"Egy vállalat akkor képes hosszú távon is sikeres lenni a piacon, ha a vezetői és munkatársai is folyamatosan motiváltak, proaktívak és tettre-készek. Ezt elérni pedig legalább akkora kihívás, mint folyamatosan sikeres üzleti döntéseket hozni" – mondja Pacziga István a világ vezető szemináriumszervező cégének, a Succes Resources-nak magyar stratégiai partnere, a Globe52 tulajdonosa.

Kurzusok, workshopok

A motiváltság és a dinamizmus mára nélkülözhetetlen része lett az üzleti életnek, ha tetszik az üzleti siker alapjáról van szó. Elsősorban a felgyorsult világ, a rengeteg információ és stressz miatt, mind a vezetők, mind pedig a munkatársak dinamikájának folyamatosan fenntartása rendkívül komoly kihívás. A Globe52, a világ vezető szemináriumszervező cégének, a Succes Resources-nek a stratégiai partnereként vállalkozásokat, magánszemélyeket, intézményeket és szervezeteket támogat oktatási programokkal, kurzusokkal, workshopokkal.

Mégpedig olyanokkal, amelyek ezekre a kihívásokra adnak választ – mondja a cégvezető. Eddig 35 országban, több százezer ember életét változtatták meg és fordították már jobb irányba sajátos módszerükkel.

Folyamatos motiváció kell

Ma már nem elég jónak lenni, az üzletben, a legjobbnak kell lenni. Ehhez pedig folyamatos motiváció, folyamatos lendület, folyamatos energia kell, és persze az sem baj, ha időről időre jön valaki, aki átlendít minket egy-egy holtponton, vagy egyszerűen csak új módszereket, praktikákat kapunk valakitől. Ha párhuzamot kéne keresni, a sport eléggé adja magát: még a világbajnok sportolóknak is szükségük van edzőre. Kell valaki, aki segít, aki mellénk áll, aki erőt, és persze tudást is ad. A Globe52 éppen erre helyezi a hangsúlyt – emeli ki Pacziga. Az élmény alapú tudásátadás az, ami teljesen újszerű megközelítésbe helyezi az élethosszig tartó tanulást.

Élményalapú tanítás

Az oktatások középpontjába a tudás, a tapasztalat-átadását kerül; ezt az oktatási, tanítási, tanulási módszert ismertetik meg immár Magyarországon is. „Olyan előadók, „tanítók”, coach-ok dolgoznak velünk, akiknek egyedi gondolatai, módszerei, hasznosítható tapasztalati több százezer ember számára nyújtottak segítséget a sikeres életvezetéshez, a jó üzleti döntések meghozatalához világszerte - hangsúlyozza a cégvezető.” És valóban impozáns nevekkel dolgoznak Richard Branson-tól kezdve, Donald Trump-on át Anthony Robbins-ig, a világ első számú üzleti előadójáig terjed a sor.

Business Freedom Workshop

Jó példa lehet a hasznosítható tudás megszerzésére a Globe52 következő budapesti szemináriuma, ahova a világ egyik vezető üzleti előadóját, a kanadai Eric Edmeades-et hívták meg. A több mint húszéves nemzetközi üzleti tapasztalattal és számos iparágban – mobil számítástechnika, adatrögzítés, szervizelés, speciális effektek, 3D kamera-technológiák, kibővített valóság játék – működő vállalkozással rendelkező mentor és coach Business Freedom workshopja abban segít a résztvevőknek, hogy megtanulják proaktívan és nem reaktívan menedzselni üzletüket. Eric megtanítja a résztvevőket arra, hogy miként építsék fel üzletüket és személyes szabadságukat úgy, hogy közben eredményeik is kiválóak legyenek.

Pacziga István a programmal kapcsolatban kiemelte: sok üzletember azért vág bele az üzletbe, mert úgy hiszi, tulajdonosként több szabad ideje lesz és nagyobb lesz a pénzügyi szabadsága. És sajnos a legtöbben tévednek… Nem a lehetőségek, hanem a realitás vonatkozásában.

A workshop részletei, és a regisztrációs űrlap itt találhatók.