Koman: Még egyszer nem veszthettem el fél évet

Miskolc, 2015. február 4.
Koman Vladimir a Diósgyőri VTK edzésén 2015. február 4-én. A 25 éves, 36-szoros válogatott középpályás a DVTK labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását.
MTI Fotó: Vajda János
Miskolc, 2015. február 4. Koman Vladimir a Diósgyőri VTK edzésén 2015. február 4-én. A 25 éves, 36-szoros válogatott középpályás a DVTK labdarúgócsapatában folytatja a pályafutását. MTI Fotó: Vajda János
Vágólapra másolva!
Koman Vladimir kilenc év után igazolt ismét Magyarországra. Még csak 25 éves, de már számos klubváltáson túl van, az utóbbi fél évben viszont egyáltalán nem talált csapatot magának, nemrég a Diósgyőr dobott neki mentőövet. Az egykori U20-as vb-bronzérmest a csapat törökországi alapozásán értük el telefonon.

"Gondosan felépítettük az edzésmunkámat, nem csapok bele a lecsóba úgy, ahogy a többiek. A mostani edzéssel sem volt probléma" - mondta az Origónak a 36-szoros magyar válogatott Koman Vladimir, akinek több mint fél évig, tavaly nyár óta nem volt klubja.

A diósgyőri keret tagjai hajnali fél négykor keltek, majd 13 órán át utaztak a törökországi edzőtáborba, ez azonban nem viselte meg Komant, hiszen az utolsó két klubjánál orosz távolságokon edződött. "Az utazás rendesen bennem van, hetente kétszer repkedtem eddig is."

Tavasztól a repüléssel pont nem kell foglalkoznia, helyette elkezdhet barátkozni az NB I-gyel, ahová kilenc év után tér vissza. A Haladás-nevelésű játékos legutóbb 16 évesen játszott magyar bajnokit, a másodosztályban: "Jó érzés hazajönni, már vágytam arra, hogy végre tartozzam valahová. Még nem tudom igazán felmérni, milyen most az itthoni edzéskultúra, sok minden megváltozott."

Koman a visszatért Forrás: MTI/Vajda János

"Tavaly azért bontottam fel a szerződésemet az Uralnál, mert már megvolt a biztos helyem" - mondja arról, hogyan maradt fél évre csapat nélkül. "Végül mégsem lett az egészből semmi. Később is folyamatosan jöttek a megkeresések, de nem sikerült végigvinni a dolgokat, mígnem egy szép napon lezárult az átigazolási időszak, így elvesztettem fél évet. Bár szabadügynökké, azaz ingyen igazolhatóvá váltam, ilyen játékosból nagyon sok van."

Még egyszer nem lehetett kihagyni fél évet

A DVTK már tavaly is megkereste, de akkor Komannak külföldi kérői voltak. Ezúttal viszont – ahogy Árki Gábor sportigazgató elmondta – lényegében két-három óra alatt meg tudtak állapodni. "Most már nem engedhettem meg magamnak, hogy újabb fél évre klub nélkül maradjak" – kommentálta a gyorsaságot Koman, megjegyezve, hogy kérdezősködött a csapatot jól ismerőknél, és mindenki jó véleménnyel volt a Diósgyőrről. A szerződés ezzel együtt "nem csak rajtam, hanem a klubon is múlt, villámgyorsan reagáltak, és profin megoldottak mindent".

Az uralihoz hasonló körülmények Forrás: MTI/Vajda János

A borsodiak azzal fogadták, hogy az ország egyik legjobb szurkolótábora áll a csapat mögött, mire Koman csipkelődve megjegyezte: "Azért a Haladásé sem rossz." A beszólásra nem kapott semmilyen reakciót, és "nem is kell erre reagálni, hiszen mindenki tudja, hogy szombathelyi vagyok, ott nevelkedtem, sosem felejtem el azt a szeretetet, amit tőlük kaptam. Tudom, hogy a Diósgyőr tábora is nagy és odaadó, de még nem tudom, milyen érzés pályára lépni előttük."

Pintérnél még válogatott volt

Dárdai Pál nem hívta be a válogatottba, pedig Pintér Attilánál a nehéz hónapokban is válogatott volt. "Nem tudom, ez segített-e csapatot találni, de személyesen nagyon jól esett. Edzőtáborokba hívtak, számítottak rám, jó érzéssel töltött el minden egyes perc, amit ott töltöttem."

Egy Románia elleni válogatott meccsen Forrás: MTI/Illyes Tibor

Bár az elmúlt időszakban is edzett, saját bevallása szerint nincs a topon. Ennek ellenére egy alapozás elég lehet, hogy újra formába lendüljön, ehhez "két-három hétre lehet szükségem, mivel folyamatosan edzésben tartottam magam, csapat nélkül is profi életet éltem".

Noha még csak 25 éves, már jópár klubot és ligát megjárt (lásd keretes írásunkat a cikk végén). A féléves kényszerszünet jó alkalom lehetett volna a visszatekintésre, a kárpátaljai születésű focista azonban nem gondolt erre, csak annyit jegyzett meg: "majd negyvenévesen".

Két-három hét, és formába lendül Forrás: MTI/Vajda János

Szigorúan a játék kedvéért - mert "hiba lenne összehasonlítani őket" - azért sorrendbe tette a négy külföldi ligát, ahol játszott: "Egyértelműen a Serie A az első, aztán a francia másodosztály következik, amely nagyon pörgős, nagyon szerettem, utána jönne az orosz élvonal, végül a Serie B. Az NB I-et nem tudom még értékelni, egyelőre egy percet sem játszottam ott."

Koman a féléves "kínszenvedés", illetve a hosszú idő utáni hazatérés ellenére sem újrakezdésnek éli meg a mostani napokat: "Abszolút nem vagyok összetörve, nem érzem, hogy megakadt volna a karrierem. Van egy olyan mondás, hogy néha egyet vissza kell lépni, hogy kettőt léphess előre."

Koman Vladimir

születési hely: Ungvár, Szovjetunió (ma Ukrajna)
születési idő: 1989. 03.16.
állampolgárság: magyar
magasság: 173 cm
testsúly: 67 kg
poszt: középpályás
válogatott mérkőzés/gól: 36/7

klubjai:
2013/2014 Ural (Premjer Liga - orosz I. osztály) 17/1
2012/2013 FK Krasznodar (Premjer Liga - orosz I. osztály) 26/1
2011/2012 AS Monaco (Ligue 2 -francia II. osztály) 17/0
2011/2012 Sampdoria (Serie B - olasz II. osztály) 6/0
2010/2011 Sampdoria (Serie A - olasz I. osztály) 26/0
2009/2010 AS Bari (Serie A - olasz I. osztály) 16/2
2008/2009 AS Avellino (Serie B - olasz II. osztály) 28/4
2007/2008 Sampdoria (Serie A - olasz I. osztály) 0/0
2006/2007 Sampdoria (Serie A - olasz I. osztály) 4/0
2004/2005 Haladás (NB II) 25/3