Több millió forintos heroinfogás Budapesten

Vágólapra másolva!
225 grammnyi heroint találtak két férfinál Budapesten. S. Ismet és K. Gábor a gyanú szerint az egész országban kereskedett droggal, főként fűvel és heroinnal.
Vágólapra másolva!

Több millió forint értékű heroint foglaltak le a rendőrök Budapesten, amikor tetten értek két kábítószer-kereskedőt - írja a police.hu.

A rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. Ismet 50 éves szerb–koszovói kettős állampolgár, valamint K. Gábor 39 éves budapesti férfival szemben. Mindkettejüket fogva tartják.

A gyanúsítottak hosszabb ideje kereskedtek Magyarország teljes területén kábítószerrel, főként marihuánával és heroinnal.

2,5 millió forint a piaci értéke

A nyomozók akkor érték tetten a két férfit, amikor a szerb-koszovói S. Ismet egy 225 grammos, barna ragasztószalaggal körbetekert csomagot adott át K. Gábornak Budapest XV. kerületében február 25-én.

A csomagról azt állapította meg a vegyész szakértő, hogy heroint tartalmaz, amelynek tömege meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát.

A kábítószer feketepiaci értéke több mint 2,5 millió forint.

A gyanúsítottaknál házkutatásokat is tartottak, ezek során informatikai berendezéseket, készpénzt, K. Gábornál pedig kábítószer-fogyasztáshoz használt eszközöket találtak és foglaltak le.