A brit privatizáció kudarca egyben a neoliberális iskola bukása

margaret thatcher, 1980, Párizs
Vágólapra másolva!
A legtöbb területen kudarccal végződött az állami közszolgáltatók magánkézbe adása Nagy-Britanniában, ahol a lakosság többsége visszaállamosítást szeretne. A Margaret Thatcher néhai kormányfőhöz, és a neoliberális közgazdásziskola térnyeréséhez köthető közmű-privatizáció kiterjedt a víz-, áram- és energiaszolgáltatókra, a vasútra, a British Telecomra és a nemzeti légitársaságra, 2013-ban a királyi posta sem kerülhette el a sorsát. A magánvállalatok sok esetben visszafizethetetlen adósságot halmoztak fel, drágulást hoztak, és rontottak a szolgáltatás színvonalán.
Vágólapra másolva!

Nem tudtak élni a rájuk bízott monopóliummal a privatizált közműszolgáltatók, a kordában tartásukra felállított felügyeletek pedig csődöt mondtak, mert a magánvállalatok részvényeseinek érdekeit helyezték előtérbe a fogyasztókkal szemben, Nagy-Britanniában.

A versenytárs nélkül maradt szolgáltatók a 80-as évek végén lezajlott privatizációs hullám után még sokat költöttek fejlesztésre, később azonban sokuk eladósodott, csökkent a szolgáltatások színvonala,

és a valós eredményhez képest több osztalékot fizettek ki a részvényeseiknek, derül ki a Financial Timesban megjelent elemzésből.

A privatizáció a legtöbb területen gazdasági szempontból és politikai döntésként nézve is kudarcot hozott, ezért a most ellenzékben lévő Munkáspárt az újraállamosítást sürgeti a szolgáltatások színvonalának emelése, és egyes közszolgáltatók katasztrofális pénzügyi helyzetének rendezésére.

Margaret Thatcher volt brit kormányfő 1980-ban Forrás: AFP/Gabriel Duval

A legrosszabb helyzet a vízműveknél alakult ki, ahol a tulajdonosok – kihasználva monopóliumukat – sok esetben az adózás előtti nyereségüknél is magasabb osztalékot fizettek ki a részvényeseiknek, és több szolgáltató nyakig úszik az adósságokban, holott a privatizációkor egy font adósságot sem örököltek. A brit kormány az eladás előtt mindegyik vízmű-szolgáltató adósságát kifizette, néhány év alatt azonban újra elérték a privatizáció előtti adósságszintet, ami mára megtöbbszöröződött.

Más területen is óriási probléma azonban az alacsony minőségű szolgáltatás, a magas tarifák, a vállalatvezetők megalapozatlanul magas fizetése, illetve a részvényeseknek megszavazott osztalék.

Egy friss felmérés szerint a vízszolgáltatók visszaállamosítását a lakosság 83 százaléka támogatná, ugyanez az arány az energiaszektorban 77 százalékos.

John Major volt brit miniszterelnök 2017-ben Forrás: AFP/Justin Tallis

A legtöbben a magánkézbe adott vállalatokat felügyelő állami hatóságok munkájával sincsenek megelégedve, és a monopóliumok esetében

az állami tulajdonba vételben nagyobb garanciát látnak, mint az elvileg piaci alapokra helyezett, a valóságban azonban nem létező versenyben.

Sokan azt is kritizálják, hogy

a brit privatizációban - szinte egyedülálló módon - nem szabtak felső határt a befektetők megtérülési arányának.

Holott eredetileg minden jól festett, legalábbis papíron. A magánosítástól azt várták Margaret Thatcher kormányfő idején, hogy az új tulajdonosok az inflációhoz igazított tisztességes árakat és jó minőségű szolgáltatást kínálnak a fogyasztóknak, és bevételük bizonyos százalékát visszaforgatják fejlesztésekre, beruházásokra. Ez azonban nem így történt.

A British Telekomot is privatizálták Forrás: Origo

A vízszolgáltatók esetében a közel 30 év mérlege azt mutatja, hogy

mindössze évi egy százalékkal emelkedett a termelékenység, miközben az egész gazdaság ennél gyorsabban fejlődött.

A felügyeletek nemtörődömsége miatt a szolgáltatói árak is elszálltak: nem az inflációhoz igazodtak, hanem afelett járnak nem kevesebbel, mint 40 százalék.

A visszaállamosítás kérdése sosem került le a napirendről, nemrég azonban azért került az előtérbe, mert

csődbe ment az egyik legnagyobb brit építővállalat, a Carillion, amely több állami megrendelésű beruházáson is dolgozott, és most nem tudja kifizetni az alvállalkozóit.

A neoliberális közgazdásziskola térnyerésével szimpatizáló

Margaret Thatcher, majd John Major kormányfők is az állami szerepvállalás csökkentésében, és a piac mindenható erejében hittek.

Ezért a 80-as évek második felétől olyan állami vállalatokat is privatizáltak, amelyekről korábban senki sem gondolta volna, hogy egy napon magánkézbe juthatnak.

A közműszolgáltatók mellett a vasútvállalatok, a királyi posta, a távközlés és a nemzeti légitársaság is részvényesekhez került,

ami a gyenge felügyeleti rendszer mellett egyet jelentett a monopóliumok kihasználásával.

Több esetben külföldi vállalatok vették meg a szolgáltatót, és a profit osztalék formájában külföldre vándorolt, és akadnak közművállalatok, ahol visszafizethetetlenül magas adósságot halmoztak fel, ami ellen nem emeltek szót a felügyeletek, holott ez is feladatuk lett volna.

A hatóságok mindössze egyetlen esetben éltek az állami koncesszió (átmeneti) visszavételének jogával a vízszolgáltatóknál,

miközben a legtöbb vízműnél az adósságbesorolás látványosan romlott 1999-től. A közműszolgáltatások magánosításában egyébként a britek voltak az elsők, Európában csak később jött el a privatizációs hullám, több-kevesebb sikerrel. A Financial Times cikke kitér arra, hogy

még a királyi posta is magánkézbe került, igaz, hogy csak 2013-ban a privát versenytársak megerősödésének indokával.

A Royal Mail-t is magánképzbe adták 2013-ban. Forrás: AFP/Justin Tallis

A társadalmi vita homlokterébe most olyan kérdések kerültek, mint például az, hogy az állam a közszolgáltatások esetében vállalhatja-e a kockázatot a privát tulajdonosok bajba jutásáért, a szolgáltatások színvonalának romlásáért, esetleg felfüggesztéséért, illetve az árak túlzott emeléséért.

A brit privatizáció kétes kimenetele és a neoliberális iskola kudarca ismét felveti a kérdést, hogy magánvállalatok mennyire képesek a köz érdekeit védeni, és a rájuk bízott monopóliummal élnek vagy visszaélnek, és állami eszközökkel mennyire kényszeríthetők tisztességes piaci magatartásra.

Versenyhelyzet ugyanis a monopóliumok esetén nem, vagy csak nehezen alakítható ki, az állami szabályozás hiányosságait pedig könnyű kihasználni a fogyasztók kárára, mutatja a brit példa.