Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 36. fordulójának vasárnapi játéknapján a Napoli nem bírt hazai pályán a Torinóval (2-2), így már csak matematikai esélye maradt a bajnoki címre. Botlott a BL-helyekért küzdő Lazio is, a Spal és a Chievo nagy lépést tett a bennmaradás felé.

A Napoli abban a tudatban fogadta a Torinót, hogy ha kikapna, két fordulóval a vége előtt a Juventussal szemben behozhatatlanná válna a hátránya a tabellán, így elúszna az esélye a bajnoki címre.

Ennek megfelelően be is kezdett a Napoli, többet birtokolta a labdát, és a helyzetek számában is a Torino fölé nőtt.

A 25. percben a nyomásnak hatalmas védelmi hiba után meg is lett az eredménye Dries Mertens góljával.

A hazai drukkerek joggal bíztak benne, hogy innen már sétagalopp lesz a folytatás.

Érthető módon a torinói Daniele Baselli volt a boldogabb Nápolyban Forrás: AFP/Andreas Solaro

Ám a második félidőből még csak tíz perc telt el, amikor

Daniele Baselli megpattanó lövése ellen tehetetlen volt Pepe Reina.

A Napolit megfogta a kapott gól, bár a játék nem volt gördülékeny, ment előre becsülettel a hazai csapat. A 71. percben az akarás góllá érett, ki más, mint

Marek Hamsík volt eredményes. Ám a slusszpoén még hátra volt, ugyanis a 83. percben Lorenzo De Silvestri fejese egyenlítést ért a Torinónak.

A 2-2-es végeredmény pedig azt jelenti, hogy a Napoli pontszámban már csak beérheti a Juventust, de a torinói riválisnak sokkal jobb a gólaránya – az egymás elleni eredmény ugyanolyan –, egészen pontosan 16 találattal. Az pedig nehezen elképzelhető, hogy ezt ledolgozza a Napoli a hátralévő két fordulóban.

Az Inter udinei sikere (0-4) után a Lazio számára is fontos volt a siker, hogy a BL-helyekért folytatott küzdelemben megőrizze a négypontos előnyét. Ez végül nem sikerült, mivel Musa Barrow korai góljára csak Felipe Caicedo tudott válaszolni a 24. percben. Bár a hátralévő időben mindkét oldalon temérdek nagy helyzet adódott, újabb gól már nem esett, így

két pontra olvadt a római csapat előnye a milánói riválisával szemben.

A középmezőnyben a Fiorentina ötgólos meccsen nyert a Genoa ellen, amelyből két játékost is kiállítottak, ami pedig a hátsó régiót illeti,

a kiesés elkerüléséért folytatott harcban a Chievo és Spal tett óriási lépést.

Előbbi a közvetlen rivális Crotonét győzte le, míg utóbbi a már kieső Benevento ellen gyűjtötte be a három pontot.

A Sassuolo 1-0-ra nyert a vendég Sampdoria ellen. A Sassuolo sorozatban harmadszor győzte le egygólos különbséggel a genovai együttest. December közepén vendégként nyert ellene szintén 1-0-ra, míg az előző idény áprilisi találkozóján otthon 2-1-re.

Serie A, 36. forduló
Chievo-Crotone 2-1 (1-0)
Genoa-Fiorentina 2-3 (0-1)
Lazio-Atalanta 1-1 (1-1)
Napoli-Torino 2-2 (1-0)
Spal-Benevento 2-0 (1-0)
Sassuolo-Sampdoria 1-0 (0-0)

A Serie A tabellája:

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
I
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista