US Open: a torna után eltűnik az adogatásoknál használt stopperóra

tenisz, játékvezető
US Open: a torna után eltűnik az adogatásoknál használt stopperóra
Vágólapra másolva!
Az amerikai nyílt teniszbajnokság után eltűnik majd az adogatásoknál használt stopperóra.

A tengerentúli keménypályás szezonban - azaz augusztus eleje óta - egy

mindenki által látható óra számol visszafelé a pályákon 25 másodpercről nullára,

és ha ezalatt nem szervál a soron lévő játékos, akkor figyelmeztetik. Második intésnél már csak második szervát üthet, a harmadiknál pedig az ellenfél kapja meg a pontot.

Az újítást azért tesztelik, mert sokan - köztük a világelső Rafael Nadal is - lassan készülődnek neki az adogatásnak. A mérkőzésvezető által a labdamenetek után elindított stopper azonban a US Opent követően már nem lesz jelen, de lehet, hogy a 2019-es szezonban visszatér.

US Open: a torna után eltűnik az adogatásoknál használt stopperóra Forrás: AFP/Nicolas Asfouri

A játékosokat megosztotta a visszaszámlálás, a háromszoros Grand Slam-bajnok Andy Murraynek tetszett az ötlet.

"Egy két és fél órás meccs az óra nélkül akár háromórás is lehet. Korábban csak a székbíró mérte az időt, de

- vélekedett a skót teniszező.

Serena Williams, az amerikaiak szupersztárja viszont ellenzi a stoppert:

"Kifejezetten utálom. Mindig kibillent a ritmusomból, de nem szabad gondolnom rá" - mondta a 23-szoros GS-győztes.