Tömegkarambol az M7-esen Balaton felé

Vágólapra másolva!
Hat autó, a Magyar Honvédség egyik katonai menetoszlopa volt a részese annak a karambolnak, ami az M7-es autópályán történt hétfőn, a késő délelőtti órákban. Székesfehérvár térségében történt. 
Vágólapra másolva!

Friss: A baleset egy ember meghalt és öten megsérültek.

- mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Az 5. dandár hódmezővásárhelyi állományába tartozott, szerződéses őrvezetőként szolgált. A miniszter részvétét fejezte ki a hozzátartozóknak és a barátoknak.

A balesetben a meghalt katonán kívül öten sérültek meg.

A Bátor Harcos hadgyakorlatra Hódmezővásárhelyről induló konvojt az M7-es autópályán érte a baleset, amelyben hatan sérültek meg, ketten közülük – akiket a Honvédkórházba szállítottak – súlyosan. Egyikük életét a katonaorvosok erőfeszítése sem tudta megmenteni, a kórházban belehalt sérüléseibe - idézte a honvédelmi minisztert a honvedelem.hu.

Az öt sérült állapota mostanra stabilizálódott.

Benkő Tibor elmondta, belső vizsgálat lefolytatását rendelte el a baleset körülményeinek tisztázására, a balesetet a rendőrség vizsgálja.

Korom Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka azt mondta, átcsoportosításhoz kapcsolódó művelet része volt a közúti konvoj haladása.

A balesetben súlyosan megsérült katona állapota stabil,

négy katona könnyebb sérülést szenvedett.

Korom Ferenc elmondta, hogy a belső vizsgálat kiterjed a speciális körülmények és szabályok betartására, erre harminc napja van a tárca szerveinek.

Korábban írtuk, hogy hat katonai gépjármű szenvedett ráfutásos balesetet az M7-esen a Balaton felé vezető oldalon. A tűzoltók mellett a mentők is a helyszínre érkeztek - írja a katasztrófavédelem.

A helyszínelés és a mentés idejére az érintett útszakaszt, a Balaton irányában teljes szélességében lezárták.

Az Útinform szerint bár már feloldották az útzárat, egyelőre lassan szűnik meg a 15 km-es dugó.

A Honvédelmi Minisztérium közleményben azt közölte; a tehergépjárművekből álló konvoj a Bátor Harcos 2019 gyakorlatra ment Hódmezővásárhelyről a Magyar Honvédség Központi Gyakorló- és Lőterére, Veszprém-Újmajorba.

A balesetben hatan sérültek meg. Két sérültet mentőhelikopterrel szállítottak az MH Egészségügyi Központba, négy sérültet a székesfehérvári kórházban látnak el.

Az ütközésben civil gépjármű nem sérült meg, a baleset okait a rendőrség vizsgálja.