Két embert is megtámadott egy férfi Kőbányán

sziréna, rendőrség
Vágólapra másolva!
Egy nőt és egy férfit is megtámadott egy erőszakos rabló Kőbányán az utcán. Mindkettejüknél használta a testi erejét. A módszere az volt, hogy hirtelen lecsap az áldozatra, amitől az elesik, és könnyen el tudja venni az értékeit. A Gyömrői úton fogták el a kőbányai rendőrök. 
Vágólapra másolva!

Egy férfi február 17-én délelőtt Budapest X. kerületében,

egy Üllői úti kapualjban letépte egy idős asszony nyakláncát.

Olyan erővel támadta meg, hogy a nyugdíjas elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant. Amikor az idős asszony segítségért kiabált,

a rabló befogadta a száját és a földre nyomta,

majd azzal a lendülettel elszaladt.

Forrás: Police.hu

A kőbányai rendőrök május 28-án délután a Gyömrői úton felismerték és elfogták a férfit, akiről kiderült, hogy tavaly nyáron, augusztus 21-én éjszaka a Népliget parkos területén is kirabolt valakit. Akkor egy férfit támadott meg, ugyanolyan brutálisan.

A 32 éves, ócsai S. János többször megütötte áldozatát, aki ettől a földre zuhant,

aztán kiforgatta a nadrágzsebeit.

Elvette a férfi iratait, bankkártyáit és a pénzét is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a férfit kétrendbeli rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként június 10-én. Őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.