Egy közeli barát sietett az Újpest legendájának a segítségére

DVTK - Újpest 1979
Budapest, 1979. június 9. Törőcsik András (Újpest, b) kapura tör Váradi Ottó mellett az Újpesti Dózsa-Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó mérkőzésen, a Megyeri úton. A mérkőzés eredménye 5:0 az Újpesti Dózsa javára. MTI Fotó: Németh Ferenc
Vágólapra másolva!
Törőcsik András, az újpestiek korábbi ikonja barátjával, Pintér Istvánnal töltötte az elmúlt két és fél hónapot annak velencei nyaralójában – számolt be róla a Blikk.

A magyar nemzeti tizenegy egykori kiválósága a Honvéd Rehabilitációs Intézetben gyógyult, ahol még márciustól a koronavírus-járvány miatt nem látogathatta Pintér István. Emiatt elmaradtak a közös erőnléti, tornatermi edzések, így Törőcsik állapota romlani kezdett.

A legenda nővére azonban megegyezett a kórház vezetőivel, hogy testvére Pintér velencei nyaralójába költözhessen átmenetileg, ahol újra közösen tudtak dolgozni a korábbi lila-fehér nagyság felépülésén.

A környezetváltozás és a mozgás jót tett Törőcsiknek, aki megerősödve térhet vissza az egészségügyi intézménybe.