Orvosokat, tanárokat nevezett csicskának Fekete-Győr András

Vágólapra másolva!
Durva posztot tett közzé Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a közösségi médiában, amelyben számos közintézmény vezetőjét, köztük orvosokat, tanárokat egyszerűen csak csicskának nevezett - írja a hirado.hu.
Vágólapra másolva!

Fekete-Győr az Indexben kialakult és több, mint 80 munkatárs felmondásához vezető belháború kapcsán jutott odáig, hogy többek között a világjárvánnyal küzdő kórházak professzorait, orvosait, több százezer diákot tanító oktatási intézmények vezetőit nevezte csicskának.

De durván támadta a független hatalmi ághoz tartozó bíróságok vezetőit is, szerinte ők is csicskák, mert - ha jól értjük Fekete-Győr szavait - nem szállnak szembe a miniszterelnökkel. A Momentum elnöke a magyarokat is sértegeti, mondván - egészségük, gazdasági lehetőségeik mellett - a tudásuk és az informáltságuk nem európai, hanem keleti szinten van.

Mint ismeretes, a jogász végzettségű Fekete-Győr András négy hónapig dolgozott a General Electricnél követeléskezelőként - hívja fel a figyelmet a hirado.hu.