Vágólapra másolva!
A Momentum Gyurcsánnyal akar szembeszállni a Balaton "privatizációjával". Bruhaha!
Vágólapra másolva!

A múlt heti, tihanyi Fekete-Győr-Gyurcsány ankéton az a Fletó állt ki a Balaton mellett, akinek kormányzása idején szabad préda volt a magyar tenger. Gyurcsány Ferenc a gödi balhé elsimítása, pontosabban a Momentum átverése miatt érkezett Fekete-Győr Andráshoz Tihanyba , de ha már ott volt, miért is ne firkantotta volna alá az orra alá dugott Balatonvédő-ívet?!

A papír és Fletó arca mindent elbír, hiszen ő - Fekete-Győrrel ellentétben - tényleg jól ismeri a Balatont, főleg annak magánosítását.

A Momentum elnökének, tagjainak és szavazóinak a tizenöt-tizenhat évvel ezelőtti történetek semmit sem mondanak, pedig ez hiba, hiszen azokkal szövetkeznek, akik akkoriban leginkább az állami vagyon eladásában tudtak sikereket elérni, nem a kormányzásban. "Az állam nem jó gazda", hallhattuk akkoriban minden csatornán. Ennek jegyében 2004-2005-ben adtak túl a Siotour Rt.-n, a veszprémi Balatontourist Rt.-n és a Zalatour Kft.-n. Igen, akkoriban valóban Gyurcsány volt a miniszterelnök.

Hogy a Balaton-szabadstrandokért ezerrel aggódó szavazók is tisztában legyenek vele: például csak a Siotour másfélmillió (!) négyzetméternyi balatoni telekterülettel, zömmel tóparti ingatlannal rendelkezett. A három cégért csupán nyolcmilliárd (!) forint folyt be az akkori vagyon(eladó)ügynökséghez. Magyarul fillérekért kótyavetyélték el azok a Balatont, akik most különféle íveket írogatnak alá, meg össze-vissza handabandáznak a szabadstrandokról. (Egyébként az akkori vásárló cég nem tartotta be az ígéreteit, semmit nem fejlesztett a Balatonon, már meg is szabadult az ingatlanoktól - ennyit a körültekintő balos magánosítási folyamatról.)

De Fletó nem csak mint miniszterelnök mártogatta a lábát a Balcsiba; hanem korábban mint üzletember is; kiváltképp a kilencvenes évekbeli nyaraló-lízingbizniszt ismeri alaposan. Egy őszödi "vityillót" - 3278 négyzetméteres vízparti telken fekvő 300 négyzetméteres, kétszintes, négy lakosztályos villát - nézett ki magának 1994-ben. Történt, hogy a balatonőszödi kormányüdülőből kihasított ingatlant Gyurcsány cége, az Altus egyik leányvállalata lízingbe vette az államtól. De Fletó a szerencsés véletlenek embere is. Láss csodát, a soha vissza nem térő lehetőségre egy állami cég rögtön rácsapott: a nyaralót gyorsan visszabérelte Gyurcsány érdekeltségétől. Na nem egy rövidke nyári szezonocskára, hanem tíz évre!

Amikor 2003-ban lejárt a lízingszerződés, a Gyurcsány cég maradványértéken megvásárolta az ingatlant az államtól. Igaz, az ma már nem az Altusé, 2010-ben túladtak rajta.

A nyaralónak ugyan már híre-hamva sincs, Gyurcsány azonban itt maradt a nyakunkon, az elejtett, elharapott tihanyi félmosolyok jelzik, hogy ki is ő valójában.

„Viszontlátásra, elnök úr" - mondta Gyurcsány Ferenc, amikor elbúcsúzott Fekete-Győrtől, aki erre így felelt: „Szervusz, és akkor majd beszélünk, és megbeszéljük, amit meg kell."

Izgulunk, hogy a egykori Balaton-privatizáció, és az őszödi villa-lízingszerződés ügye vajon napirendre kerül-e.

Ennek azért drukkulunk, mert a Balaton mindenkié. Mindenkié?!

Pindroch Tamás