Később kezdődik a tanév a győrújfalui iskolában, mert koronavírusos az egyik tanár

Vágólapra másolva!
Csak a jövő héten, szeptember 7-én kezdődik a tanév a győrújfalui általános iskolában, mert pozitív lett az egyik tanító koronavírustesztje, és a pedagógus a tünetei jelentkezése előtt találkozott az egész tantestülettel - közölte Nagy Imre Attila, a település polgármestere hétfőn a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Nagy Imre Attila (független) az MTI-nek elmondta, hogy augusztus 24-én a Győrladamér Községi Általános Iskola Győrújfalui Tagiskolájában a tantestületnek félnapos rendezvényt tartottak, amelyen minden tanító részt vett.

Másnap az egyik tanítónő lázas lett és pozitív értéket mutatott a koronavírustesztje.

Kontaktkutatás után a tantestületből mindenki hatósági házi karanténba került, és elkezdték a teszteléseket.

A karantén valamennyi tanító esetében jövő hétfőn lejár, ezért

a tanév a négy évfolyamos általános iskolában szeptember 7-én kezdődik

- mondta a polgármester.

Hozzátette, csak azok a tanítók nem állnak munkába jövő hétfőn, akiknek a második tesztje esetlegesen pozitív értéket mutat, ezt ezen a héten végzik el.

Az iskola épületét mindenképp fertőtlenítik a tanévkezdés előtt.

A Győrladamér Községi Általános Iskola Győrújfalui Tagiskolájába mintegy nyolcvan gyerek jár, a tantestület közel tíztagú - mondta Nagy Imre Attila.