Élete végéig börtönben marad a csengelei mészáros

Vágólapra másolva!
Jogerősen életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a török származású, Németországban élő férfit, aki 2017-ben meggyilkolta a nevelt fiát az M5-ös autópálya csengelei pihenőjében.
Vágólapra másolva!

Az 55 éves, török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével és lőfegyverrel visszaélés miatt mondta ki bűnösnek a Szegedi Ítélőtábla.

A gyilkos legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. Ezen kívül 10 évre kiutasítottak Magyarországról.

Helyszínelők a gyilkosság helyszínén Forrás: Police.hu

Ahogy azt korábban megírtuk, 2017 decemberében a német férfi és a nevelt fia között megromlott a viszony, és még pénzzel is tartozott neki.

Amikor a férfi megtudta, hogy a bolgár férfi hazautazik, ideges lett és eldöntötte, hogy megöli.

Mivel ismerte az utazási szokásait, elment a hegyeshalmi határátkelőhöz és magával vitte az illegálisan tartott fegyverét is. Az volt a terve, hogy az autóban megvárja az áldozatát, és követi. Fogadott fia éjjel érkezett meg Hegyeshalomra az egyik munkatársával, majd folytatták az útjukat Röszke felé. Mivel mindketten elfáradtak az úton, megálltak aludni az M5-ös autópályán lévő csengelei pihenőhelynél.

A pihenőben a dühös nevelőapa úgy állt meg, hogy ne vehessék észre. Amikor biztos volt benne, hogy elaludtak, odament az autóhoz és bekopogott az ablakon.

Majdnem két áldozata lett a gyilkosnak Forrás: Police.hu

Amikor a nevelt fia felriadt, el akart hajtani, de a férfi rögtön meghúzta a ravaszt. Ötször találta el a bolgár férfit, kétszer a kollégáját.

Az egyik golyó a szíven érte a bolgár áldozatot, de még volt annyi ereje, hogy kivezesse az autót a pályára. Ott a leállósávban megállt és meghalt.

A kollégája életét sikerült megmenteni. A gyilkos elmenekült a helyszínről, de másnap elfogták.