Nagy bajba kerülhetett a DJI dróngyártó

dji mini 2 drón kvadrokopter
DJI Mini 2
Vágólapra másolva!
Felkerült ugyanarra a listára, ami a Huawei kálváriáját okozza.
Vágólapra másolva!

Több tucat kínai nagyvállalat számára is mélyütéssel zárult a hét, az USA Kereskedelmi Minisztériuma bővítette a kereskedelmi szankciók alá vont cégeket tartalmazó listáját. Arról a listáról van szó, amely az elmúlt másfél évben megroppantotta a nemzetközi mobilpiacon a Huaweit, az újonnan rákerült hatvan szereplővel hamarosan csak külön engedéllyel üzletelhetnek majd az amerikai vállalkozások.

DJI Mini 2 Forrás: DJI

A listára újonnan felkerült cégek közül a többség számára csak egy név csenghet ismerősen, ez pedig a DJI. A piacvezető dróngyártó az indoklás szerint azzal érdemelte ki a listára való felvételt, hogy Kínán belül emberi jogok széles körű megsértését tette lehetővé, konkrétabban az ujgur muszlimok hatóságok általi megfigyelésére használt termékei állhatnak az ügy hátterében.

Remek kérdés, hogy a DJI mennyiben függ az amerikai beszállítóktól és technológiáktól, de a virágzó kínai drónipar miatt nem lenne meglepő, ha sikerülne belföldi forrásokból alternatív szoftverekhez és alkatrészekhez jutnia.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!