Vágólapra másolva!
Többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik korábbi igazgatóhelyettese és három társa ellen.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unión kívülről érkező árucikkek közvetett vámkezeltetésével foglalkozó gazdasági társaságok képviselője 2016-ban az egyik cég nevére kiállított üzemanyagkártyát adott át rendszeres használatra a NAV egyik akkori vezetőjének,

aki azzal a saját autójába ingyen tankolt.

A képviselőnek a kártya átadásával az volt a célja, hogy a volt pénzügyőr alezredes biztosítsa a képviselt cégek problémamentes vámkezelését.

A volt NAV-vezető az üzemanyagkártyával 2016 októbere és 2017 júniusa között 58-szor, mintegy 850 ezer forintért tankolt.

2016 decemberében a képviselő a NAV egyik járőrével megállapodott abban, hogy a pénzügyőr a vámkezelések számához igazodó rendszeres anyagi juttatásért cserébe folyamatosan segíti a gördülékeny vámkezelését azon ügyfelek konténereinek, akiket ő közvetített.

A pénzügyőr az importáló cégeket a "képviselt" gazdasági társasághoz irányította és vállalta, hogy ezeknél a cégeknél nem folytat le szúrópróbaszerű vámellenőrzéseket.

Az érintett gazdasági társaság képviselője a megállapodásnak megfelelően 2016 decembere és 2017 augusztusa között többször, legalább 285 ezer forintot adott át a pénzügyőr főtörzsőrmesternek. A korrupciós ügyletet a járőr akkori élettársa is támogatta, a vesztegetési pénzből ő is kapott.

A nyomozás során a volt vezető beismerő vallomást tett, míg a vámkezeléseknél eljáró pénzügyőr és élettársa tagadta a bűncselekmény elkövetését. Az érintett cégek képviselőjeként eljáró személy beismerő vallomást tett az ügyben.

A volt igazgatóhelyettes terhére rótt, vezető beosztású személy által az előnyért a hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - olvasható az ügyészségi közleményben, amelyből az is kiderül, hogy az ügyben a Fővárosi Törvényszéken emeltek vádat.