Furcsa és torz viaszszobrokon nevet a fél internet

Arlindo Armacollo  viaszszobrai
Vágólapra másolva!
Furcsára sikerültek egy brazil viaszszobrász néhány évvel ezelőtti alkotásai, amelyeket az internetezők most fedeztek fel maguknak világszerte. Néhány nap alatt több milliós megtekintéseket ért el a furcsa kiállítás riportfilmje a különböző platformokon. 
Vágólapra másolva!

Furcsa, torz és olykor ijesztő lett az eredmény, amelyet egy brazil alkotó ért el több éven át készült viaszszobraival. Arlindo Armacollo alkotásait 2015-ben állították ki szülővárosában, a dél-brazíliai Rolandia egyik egyik templomában.

Arlindo Armacollo viaszszobra Teréz anyáról Forrás: YouTube / Folha de Londrina

A helyi televíziós társaság riportfilmet is készített a szobrokról és készítőjükről, és most, bő 5 évvel később kapta fel az internet az anyagot.

Elsősorban szórakoztatási szándékkal osztják meg nyakló nélkül a több éves felvételt, ugyanis a szobrok nem a legjobb minőségben készültek el, és noha ki lehet találni, melyik hírességet ábrázolja egy-egy alkotás, sok hasonlóságot nincs az arcvonásokban. Sőt, sok esetben az arányok is sérültek.

Nelson Mandela viaszszobra Forrás: YouTube / Folha de Londrina

Az néhai dél-afrikai elnök, Nelson Mandela szobra például inkább fest úgy, mint hazája rögbicsapatának bármelyik játékosa.

Albert Einstein Forrás: YouTube / Folha de Londrina

Arlindo Armacollót az elmúlt napokban rengetegen keresték már fel interjúk, tévés szereplések miatt, de egyelőre valamennyi nagyobb felkérést lemondta. A 77 éves alkotó a Guardiannak annyit elmondott, hogy nem foglalkozik a kritikákkal.

Miért kéne foglalkoznom velük? Ha pénzcsinálásról szólt volna az egész, akkor lehet, hogy zavarna az emberek rossz reakciója. De én ezeket nem pénzért csináltam, hanem a városomért, és persze élveztem is az alkotást – mondta.

Marilyn Monroe Forrás: YouTube / Folha de Londrina

– zárta a gondolatot Armacollo. A szobrok mindegyikéhez 5-5 kiló viaszt használt fel, és Nagy-Britanniából rendelte hozzájuk az üvegszemeket.

Martin Luther King Forrás: YouTube / Folha de Londrina

A kiállítás 2015 óta elköltözött a templomból: egy közeli múzemba vitték át őket, ami Armacollo apja nevét viseli.