Bejelentette visszavonulását a világbajnok kajakos

DUDÁS Miklós
MDudás Miklós, a harmadik helyen végzett a férfi kajak négyes tagja a célban az 500 méteres döntőben
Vágólapra másolva!
A 30 éves egyszeres kajak-kenu világbajnok, Dudás Miklós bejelentette visszavonulását.

"Kijelenthetem, hogy befejezem. Húsz évet benne voltam az élsportban, és nagyon sokat köszönhetek neki. Gyerekkoromtól fogva ragaszkodtam hozzá, hogy olimpiai bajnok legyek, mert azt gondoltam és most is azt gondolom, hogy olimpiai bajnoknak lenni csodálatos és nagyon nagy dolog.

Dudás Miklós 30 évesen jelentette be visszavonulását Forrás: MTI/Kovács Tamás

Dudás a londoni olimpián 200-on egyesben hatodik volt, 2014-ben a K-1 4x200 méteres váltóban világbajnok lett.

2016-ban kiderült, hogy az egy évvel korábban az Európa Játékok alatt a doppingvizsgálatra leadott mintájában az újravizsgálat során tiltott hormonkészítmény nyomaira bukkantak. Eltiltották 34 hónapra, majd visszatérve 2018-ban még négyesben 500-on nyert egy vb-bronzot.

NSO