Vágólapra másolva!
A norvég Martin Ødegaard nagyon fiatalon felkeltette a legjobb európai csapatok figyelmét. A válogatott játékos már 16 évesen pályára léphetett a Real Madridban, de nem tudta állandósítani a helyét. Kölcsönadták a holland Heerenveen és Vitesse csapatának, majd a Real Sociedad játékosaként sikerült visszanyernie a formáját. A Real edzője, Zinedine Zidane tervei között azonban nem szerepelt a tehetséges középpályás, ezért a még mindig csak 22 éves norvég focista az angol bajnokságban szereplő Arsenal csapatához került kölcsönbe.

2014 tavaszán a norvég válogatott szakmai tanácsadóját, Jan Aage Fjørtoftot Oslo felé autózva hívták fel először a legnagyobb Premier League csapatok megfigyelői, hogy érdeklődjenek egy 15 éves norvég focistáról, akit már akkor le akart igazolni fél Európa. Fjørtoftot már a fiatal játékos meccs előtti bemelegítése meggyőzte arról, hogy óriási tehetséget fog látni a Valerenga stadionban.

– mesélte az egykori norvég csatár az Athleticnek. Az elmúlt öt évben Martin Ødegaard pályafutását rengeteg újságíró követte nyomon a Real Madridba való igazolásán át a hollandiai kölcsönjátékán keresztül egészen a Real Sociedad csapatánál töltött kiemelkedő szezonján át.

Stromsgodset IF csapatánál nagyon hamar sikerült beilleszkednie Forrás: AFP/Braastad, Audun

Egy hónappal a 16. születésnapja után, 2015 januárjában, a fiatal zseni családja Fjortoftot kérte meg, hogy segítsen megtalálni megfelelő csapatot Ødegaard számára Európában.

– mondta el Fjørtoft.

Rekordokat döntögetett Norvégiában

Martin Ødegaard 1998. december 17-én született a norvégiai Drammenben. A foci iránti szeretetét az apjától örökölte, aki mindent megtett. hogy fia a legjobb körülmények között fejlődhessen. Hans Erik Ødegaard

állítólag egy körülbelül kétmillió forint értékű pályát épített a családi ház hátsó udvarán.

A gyakorlásnak meg is lett az eredménye: a játékos 13 évesen az első csapat játékosaival edzhetett a Stromsgødset IF csapatánál. 2014 április 13-án már tétmeccsen is pályára léphetett a legnagyobbak között, ezzel pedig 15 évesen és 117 naposan a legfiatalabb játékos lett, aki a norvég bajnokságban valaha is pályára lépett.

2014 április 13-án már tétmeccsen is pályára léphetett a legnagyobbak között Forrás: AFP/Braastad, Audun

A profi szerződése után májusban megszerezte az első gólját is, amivel a legfiatalabb gólszerző a norvég bajnokság történetében. A szezont 5 góllal és 7 gólpasszal zárta. A Stromsgødset Európa-ligát érő helyen végzett a bajnokságban.

A sportsajtó a ballábas játékost már a „norvég Messinek" nevezte.

Ekkoriban figyeltek fel rá az európai topklubok, és olyan csapatoknál vehetett részt edzésen, mint a Liverpool, a Manchester United, a Manchester City, az Arsenal, a Bayern München és a Real Madrid. 2014 végén a norvég tehetség és családja ellátogatott a Manchester City csapatához is. A City vezetői rá akarták venni Ødegaard apját, hogy a fia igazoljon hozzájuk. Hans Erik Ødegaardnak azonban volt egy kérdése:

Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója azt válaszolta:

A City lemaradt a norvég csodagyerekről, és ahogy a klub egyik névtelenül nyilatkozó vezetője elmondta az európai igazolásokkal kapcsolatban:

2015 januárjában Martin Ødegaard a Real Madridhoz szerződött.

Ő lett a klub történetének első norvég futballistája,

a királyi klub 3 millió eurót fizetett érte.

A Juventus ellen is pályára lépett Forrás: AFP/Nicholas Kamm

A norvég tanácsadó, Fjørtoft szerint a fiatal focista számára a Real Madrid volt a legjobb döntés. A Bayern München tartalékcsapata a negyedosztályban játszott. Az angol csapatok pedig nem jól kezelték a hozzájuk kerülő ifjú tehetségeket. Ødegaard saját elmondása szerint

azért döntött a Real Madrid mellett, mert a királyi gárdánál van a legnagyobb esélye a fejlődésre.

Ødegaard az első csapattal edzhetett, miközben a Real második csapatánál, a Castillánál kapott rendszeres játéklehetőséget. Az édesapja a klub utánpótlásrészlegénél edzőként kezdett el dolgozni. Ezek a dolgok később sok feszültséget szültek a spanyol klubon belül. 2015 május 23-án a Getafe ellen mesterhármast szerző Cristiano Ronaldo cseréjeként az 57. percben pályára léphetett a Santiago Bernabeu stadionban, és ezzel

16 évesen és 157 naposan Martin Ødegaard a Real Madrid történetének legfiatalabb játékosa lett, aki játszott spanyol bajnoki meccsen.

Cristiano Ronaldo és Gareth Bale mellett edzhetett a norvég focista Forrás: Imaginechina via AFP/Stringer - Imaginechina/Stringer

Ekkoriban a spanyol sportsajtó óriási nyomást helyezett rá, amit a norvég csodagyerek nem tudott jól kezelni, és egyre romlottak az esélyei, hogy az első csapatban kapjon helyet. Zinedine Zidane irányítása alatt a Castilla csapatában sem tudott jól játszani.

A francia edző szélsőként játszatta a norvég tehetséget, az irányító szerepébe pedig a fiát, Enzót tette.

A Castilla csalódást keltő ötödik helyen végzett a 2014/2015-ös bajnokságban, a spanyol másodosztályban. Zidane annak sem örült túlzottan, hogy Ødegaard az első csapat edzéseit látogathatta, és ezért az edző többször vitába keveredett Florentino Perez elnökkel.

A Real Madrid csapatában nem ment neki a játék Forrás: NurPhoto via AFP/DPI/NurPhoto/Dpi

A Real Madrid edzője, Carlo Ancelotti így emlékezik vissza erre az időszakra az életrajzi könyvében:

Szerinte csak egy PR-fogás volt Ødegaard leigazolása a Madridhoz. A madridi sportlap, az AS már odáig ment, hogy

egyes meccsek után nem osztályozta a norvég focista teljesítményét, mivel szerintük Ødegaard nélkül a Castilla jobban játszik, így felesleges az ő játékát vizsgálni.

Sokan kritizálták a fiatal focista csapattársaihoz mérten jóval magas fizetését is. A barcelonai Sport magazin egyenesen a Real Madrid legnagyobb bukásának nevezte 2016-ban.

Hollandiában új lendületet kapott

Madridban meghurcolta a sajtó, és a folyamatosan romló teljesítménye miatt nagyon kevés játéklehetőséget kapott. Ezt követően Ødegaard 18 hónapra kölcsönbe került a holland bajnokságban játszó Heerenveen csapatához. A hollandoknál 42 meccset játszott, ahol 3 gólt rúgott és 3 gólpasszt adott. A 2017/2018-as idényben stabil kezdővé vált a Heerenveen csapatában. Sokat dolgozott, és a játéka kevésbé volt annyira ingadozó, mint a madridi időszakában. Egy-két újságcikk azonban még így is megtalálta a kritikáival. Az egyik lap azzal élcelődött, hogy

Ødegaard teljesítménye tökéletesen leírható a FIFA17 számítógépes játékban látott gyenge statisztikáival.

A norvég játékos ekkor még be sem töltötte a 20. életévét.

A Vitesse csapatában az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta Forrás: AFP/Robin Van Lonkhuijsen

A következő szezonban már a Vitesse játékosa volt, mert újra kölcsönadták. Itt 39 meccsen 11 gólt rúgott és 11 gólpasszt adott a holland csapatban. Hatalmas érdemei voltak abban, hogy a Vitesse ötödikként végezzen a bajnokságban.

Ő volt az egyetlen játékos az év csapatában, aki nem az Ajax vagy a PSV csapatában játszott az Eredivisiében.

Megtalálta újra önmagát, és a norvég focista körüli sajtófelhajtás is elcsendesült. A Real Madrid hosszabbított vele, de még kölcsönadta a Real Sociedad csapatának.

A Real Sociedadnál ismét magára talált a norvég csodagyerek Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton

Ødegaard az első hat meccsén két gólt rúgott a Real Sociedad csapatában. Az Alaves ellen egy igazán varázslatos gólpasszt is sikerült összehoznia Mikel Oyarzabal számára. A baszk csapatnál 28 meccsen 7 gólt és 8 gólpasszt adott a társainak. Remekül megértette magát Alexander Isakkal és a nyáron több nagycsapat által megfigyelt Mikel Oyarzaballal.

Visszatérés Madridba, majd irány London

A 2020/2021-es idényt ismét a Real Madridnál kezdte, a bajnokságban az első ellenfelük pont a Real Sociedad volt. Nem focizott rosszul, de több labdát is rossz helyre passzolt. Zinedine Zidane több poszton bevette, de egyiken sem működött igazán jól a fiatal norvég játéka. A francia edző pedig inkább megbízott egy lassan 36 éves Modricban, mint a fiatal norvégban.

– mondta el a játékos közeli társaságának egyik tagja.

A Real Madridnál később sem tudta beverekedni magát a kezdőbe Forrás: AFP/Jose Jordan

A 22 éves középpályás ezért is kérte meg a Real Madrid csapatát, hogy adja kölcsön egy helyre, ahol többet játszhat. Ez csapat az Arsenal lett. A focistával a londoni klub edzője, Mikel Arteta is elbeszélgetett korábban, ami állítólag döntő fontosságú volt, hogy Ødegaard a londoni csapathoz igazoljon. A fiatal játékos Mesut Özil pótlására érkezett a londoni klubhoz. Özilhez hasonló játékot lehet elvárni majd Ødegaardtól is: mindig a megfelelő pillanatban tud passzolni, és helyzeteket tud kialakítani. Nagyon gyors döntéseket tud hozni a pályán.

Kérdés, hogy Arteta miképp talál helyet neki a csapatban olyan játékosok között, mint a Ceballos, Partey, vagy a nemrég berobbanó, saját nevelésű Smith Rowe.

Ødegaard keresztény családban nőtt fel, a játékos számára nagyon fontos a vallás.

Már nagyon fiatalon a média kereszttüzébe került, amit nehezen tudott elviselni, és ez meglátszott a játékán is a korábbi csapataiban. Fiatal kora miatt korábban nem kerülhetett be a Football Manager 2015 nevű számítógépes játékba, de apja külön írásos engedélyt adott a készítőknek, amit Twitteren publikáltak.

Az Arsenal csapatánál ismét lehetőséget kapott a bizonyításra Forrás: AFP/Shaun Botterill

Amikor 2015-ben felkerült a Time magazin a világ 30 legbefolyásosabb fiatal embereinek listájára, akkor Ødegaard a következőket nyilatkozta:

Lehet, hogy a még mindig csak 22 éves „norvég Messinek" Londonban végre elérkezik az annyira várt nagy pillanata.