Vágólapra másolva!
A Bardiani-CSF-Faizané csapatát először lehet ott a Tour de Hongrie indulói között - olvasható a verseny hivatalos oldalán.Az olasz együttes eddig 38 Giro d'Italián vehetett már részt története során, és ezeken 25szakaszgyőzelmet jegyzett, de már a Tour de France-ra és a Vuelta a Espanára is meghívást kapott..

A profi kerékpársport egyik legnagyobb múltú egyesületéről van szó, amely Bruno Reverberi irányításával 1982-ben indult útjára. A folyamatosságra jellemző, hogy napjainkban Bruno fia, Roberto vezeti a Bardianit. A klub első nagyágyúja egy igazi világklasszis, az 1976-os Tour de France-győztes belga Lucien Van Impe volt, aki 1985-ben egy szezont töltött az olasz csapattal, és ezalatt végigvitte együttesét a Giro d'Italián és a Tour de France-on is.

A nyolcvanas évek végén ebből a csapatból indult útjára az olasz Fabiano Fontanelli, aki pályafutása során tizenkét Girón vett részt, illetve honfitársa, Massimo Podenzana, aki nyert szakaszt a Touron és a Girón is. 1998-ban – immár a Mercatone Uno színeiben – mindketten jelentős támogatást nyújtottak csapatkapitányuknak, a legendás Marco Pantaninak az Olasz Körverseny és a Francia Körverseny megnyeréséhez.

A nagy múltra visszatekintő Bardiani is ott lesz az idei Tour de Hongrie-n Forrás: Tour de Hongrie

1988-ban az olasz Patrizio Gambirasio szerezte meg az első Giro d'Italia-szakaszgyőzelmet a klubnak,

majd 1990-ben Stefano Allocchio a másodikat és a harmadikat is, előbb egy 31 kilométeres egyéni időfutamon, majd sprintben, Mario Cipollinit lehajrázva... 1993-ban és 1994-ben is Massimo Podenzana volt az olasz országúti bajnok, így két éven át a zöld-fehér-piros mezt is a csapat birtokolhatta.

Rengeteg nagyszerű kerékpárost adott az egyesület a kerékpársportnak, ezt jelzi, hogy ugyancsak itt kezdte sikeres profi pályafutását az Amstel Gold Race-győztes Stefano Zanini, az Olasz Körversenyen kétszer is összetett harmadik helyezett Giuseppe Guerini, a Vuelta és a Giro pontversenyét is megnyerő Fabrizio Guidi, az összesen negyvennyolc(!) Grand Tour-szakaszgyőzelemig jutó Alessandro Petacchi, a klub első két Vuelta-szakaszsikerét jegyző Biagio Conte, a 2002-es Giro legjobb hegyimenője, a háromszoros etapgyőztes mexikói Julio Alberto Perez Cuapio, a Vuelta- és Giro-etapgyőztes Gianluca Brambilla, a négyszeres Giro-szakaszgyőztes Emanuele Sella, a háromszoros olasz körverseny-szakaszgyőztes Enrico Battaglin, a két Giro-etapsikerig jutó Giulio Ciccone.

Négy szezont töltött a csapattal az U23-as világbajnok Giuliano Figueras, ugyancsak négyet a Giro-etapgyőztes ausztrál Brett Lancaster, kettőt a háromszoros Giro-szakaszgyőztes Paolo Tiralongo és szintén kettőt egy jó ismerősünk, a 2018-as Tour de Hongrie-győztes Manuel Belletti, aki 2010-ben a Bardiani elődje, a Colnago-CSF Inox színeiben szerezte meg Giro-szakaszgyőzelmét.

Giovanni Visconti, a csapat legnagyobb sztárja Forrás: Tour de Hongrie

A Pro Team-bejegyzésű Bardiani-CSF-Faizané már tavaly benevezett a Magyar Körversenyre, ám a koronavírus-járvány kirobbanása meghiúsította a bemutatkozást.

Erre így 2021. május 12-én kerülhet sor. Az olasz együttes színeiben három olyan bringás is szerepel ebben az évben, aki már részt vett a Tour de Hongrie-n: az olasz Filippo Fiorelli 2016-ban még a Delio Gallina Colosio színeiben indult, a Costa Rica-i Kevin Rivera az Androni Giocattoli-Sidermec csapatával 2018-ban és 2020-ban is járt nálunk, a csapat legnagyobb csillaga, a kétszeres Giro-szakaszgyőztes Giovanni Visconti pedig 2019-ben a Neri Sottoli-Selle Italia-KTM bringásaként az összetett verseny ötödik helyén zárta körversenyünket...

A 2021-es Tour de Hongrie csapatai

  • TREK-Segafredo (amerikai) World Team
  • Team BikeExchange (ausztrál) World Team
  • Team Jumbo-Visma (holland) World Team
  • Israel Start-Up Nation (izraeli) World Team
  • Astana-Premier Tech (kazah) World Team
  • EOLO-Kometa (olasz) Pro Team
  • Team Novo Nordisk (amerikai) Pro Team
  • Androni Giocattoli-Sidermec (olasz) Pro Team
  • Sport Vlaanderen-Baloise (belga) Pro Team
  • Bardiani-CSF-Faizané (olasz) Pro Team
  • Mazowsze Serce Polski (lengyel) Continental Team

A 42. Tour de Hongrie nemzetközi kerékpárversenyre 2021. május 12. és 16. között kerül sor.