Díler házaspárt fogtak Szegeden, a gyereküknek is adhattak a drogból - videó

Vágólapra másolva!
Szegedi drogterjesztő bandát fogtak el, és több mint öt kilogramm kábítószert vontak ki a piacról a nyomozók - tudatta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szombaton a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

Nyolc helyszín, három terjesztő, öt fogyasztó, valamint 5100 gramm kábítószer a mérlege annak a rajtaütésnek, ami szerdán zajlott Csongrád-Csanád megyében.

A nyomozók egy összehangolt akciót tartottak Szegeden, Deszken és Tiszaszigeten.

Az egyik szegedi benzinkút parkolójában éppen a drogüzlet lebonyolítása pillanatában csaptak le a helyi dílerekre, majd összesen nyolc lakásban tartottak kutatást. A helyszíneken talált kábítószergyanús növényi törmelék - kannabisz - összességében 4,5 kilogrammot, míg a lefoglalt kábítószergyanús fehér por 600 grammot nyomott.

A 40 éves N. Gézát és a szintén 40 éves feleségét, N. Sz. Szilviát, valamint 41 éves társukat, H. Péter Józsefet azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2020 ősze óta több alkalommal árusítottak kábítószert szegedi, deszki és tiszaszigeti fogyasztóknak - írták.

A három embert bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, míg öt huszonéves fiatalt kábítószer birtoklása miatt. Mivel felmerült a gyanú,

hogy a házaspár saját fiatalkorú gyermekének is adott át kábítószert,

ezért őket kiskorú veszélyeztetésével is meggyanúsították.

A nyomozók 6 millió forint készpénzt, ékszereket és gépkocsit is lefoglaltak.

A terjesztőket bűnügyi őrizetbe vették, kezdeményezték letartóztatásukat, míg a fogyasztók szabadlábon védekeznek - olvasható.