Vágólapra másolva!
Peter Stöger, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint a hazai pályán 3-0-ra megnyert találkozó ellenére is komolyan kell vennie együttesének a koszovói FC Prishtina elleni Bajnokok Ligája-selejtező keddi visszavágóját.

"Jó helyzetből várjuk a mérkőzést, hiszen hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesednünk. Fontos, hogy még semmi sem dőlt el, és a keddi kilencven perc során is nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Komolyan kell vennünk a visszavágót is, kellően motiváltan kell hozzáállni, és ha ez sikerül, akkor sok helyzetünk lesz" - idézte a zöld-fehérek vezetőedzőjét a hétfői sajtótájékoztatóról a klub honlapja.

Az osztrák szakember a Fadil Vokrri Stadionban rendezett eseményen megjegyezte, hogy csapatának sokkal fegyelmezettebben kell védekeznie, mint tette azt a múlt héten a Groupama Arénában, és ezúttal sok helyzetet kell kialakítania, hogy azokat gólra váltsa.

- zárta gondolatait Peter Stöger.

Peter Stöger szerint nem szabad félvállról venni a visszavágót Fotó: Koncz Márton - Origo

A koszovói összecsapást zárt kapuk mögött rendezik meg, Henry Wingo, az FTC amerikai védője szerint ez egyik csapatnak sem jelent előnyt, vagy hátrányt.

- tette hozzá Henry Wingo.

A Ferencváros az FC Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében.

Ha nem jutna tovább, a Konferencia-ligába átkerülve a walesi Connah's Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.