Vágólapra másolva!
A konfliktusos helyzet elkerülése érdekében az év végi szabadságokat érdemes már jó előre jelezni a munkáltatónak. A szabadságot főszabályként a munkáltató adja ki – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője.
Vágólapra másolva!

Sok munkahelyen nincs „téli leállás", sokan dolgoznak a karácsonyi ünnepek során, illetve karácsony és szilveszter között is – ismertette dr. Bálint Boglárka.

Ezen munkahelyeken szinte megoldhatatlan feladat elé állíthatja a munkáltatókat az, hogyha szinte minden (vagy legtöbb) alkalmazottjuk egyszerre, az ünnepek során szeretne szabadságra menni.

Érdemes kiemelni, hogy a szabadságot főszabály szerint a munkáltató adja ki. Ez alól kivétel évente 7 munkanap, mellyel a munkavállaló rendelkezik.

Szabadság iránti igényét azonban a munkavállalónak 15 nappal a tervezett szabadság előtt kell jeleznie. A konfliktusos helyzet elkerülése érdekében azonban a év végi szabadságokat érdemes már jó előre jelezni a munkáltatónak.

Szabadság – idei év, jövő év

A szabadságokat az esedékesség évében kell kiadni. Ez azt jelenti, hogy a 2021-ben esedékes szabadságokat főszabály szerint idén kell a munkáltatóknak kiadni. Van azonban néhány olyan eset, amikor az idei évi szabadságokat jövőre is kiadhatja a munkáltató, avagy azok átnyúlnak jövőre is.

Ilyen eset, hogyha valaki az év utolsó harmadában helyezkedik el valahol. Ha ugyanis a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, akkor az arányos szabadságok kiadására a munkáltatónak 2022. március 31-ig van lehetősége.

Elképzelhető, hogy a szabadságot valamilyen a munkavállaló oldalán felmerült ok miatt nem lehetett az esedékesség évében kiadni. Tipikus példája ennek a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók felgyűlt szabadságainak kiadása. Ezekben az esetekben a szabadságot a gátló ok megszűnésétől számított hatvan napon belül kell kiadni.

Abban az esetben, hogyha a munkavállaló még idén megkezdi szabadságát, úgy 5 munkanap erejéig lehetősége van arra, hogy idei évi szabadságai „átnyúljanak" jövőre. Január első hetében tehát a munkavállaló még fel tudja használni idei évi szabadságait is.

Különleges rendelkezés, hogy kollektív szerződés rendelkezhet úgy, hogy a szabadság egynegyedét legkésőbb az esedékességet követő év március 31-ig adhatja ki a munkáltató.

Ennek azonban csak akkor van helye, hogyha valamilyen kivételesen fontos gazdasági érdek vagy a munkáltató működését közvetlenül és súlyosan érintő ok ezt indokolja.

Az életkor után járó pótszabadságokkal kapcsolatosan lehetősége van a munkáltatónak és a munkavállalónak megállapodnia abban, hogy annak kiadására nem az esedékesség évében, hanem az azt követő évben kerül sor.

Forrás: Shutterstock

Egy ilyen tartalmú megállapodás azonban csak a tárgyévre szólhat, tehát arról – ha a feleknek van ilyen szándéka – minden évben külön-külön kell megállapodniuk.

A pénzben megváltás

A szabadságokat pénzben megváltani csak a munkaviszony megszűnésekor lehet. A ki nem adott szabadságok így ugyan „halmozódhatnak", azonban azt, hogy azt fizesse ki a munkáltató csak akkor lehet követelni, ha a munkaviszony megszűnik.

Sokszor azonban ezt csak egy hosszadalmas, fárasztó és bizonyítási nehézségekkel tűzdelt bírósági eljárás során lehetséges érvényesíteni, így valószínűleg mindegyik fél jobban jár, ha a szabadságokat a fenti szabályok szerint rendezik.

Munkavállalóként is érdemes tehát figyelnünk arra, hogy szabadságainkat időben ki tudjuk venni és regenerálódásunkra is szakítunk időt. Ne feledjék, alig három hónap van hátra már csak az idei évből, így ideje elkezdeni a tervezést a még idén esedékes szabadságokkal kapcsolatosan.

https://das.hu/