Vágólapra másolva!
A bajnoki versenyfutásban érdekelt Napoli hazai pályán fogadt a középmezőnyhőz tartozó Empoli csapatát a Serie A 17. fordulójában. Az első félidőben nem született gól. A második félidőben Cutrone egy elképesztően szerencsés találattal az Empolinak szerezte meg a vezetést. A Napoli mindent megtett, hogy gólt szerezzen.

A Napoli felemás teljesítményt nyújtott mostanában az olasz bajnokságban. Az utóbbi öt fordulóban csupán a Laziót tudta legyőzni Luciano Spalletti csapata. Az Empoli legutóbb az Udinese ellen tudott győzni, de az előző négy meccsén csak a Verona ellen hagyták el győztesen a pályát.

A meccs első negyedórájában némileg meglepő módon az Empoli volt aktívabb. Főleg a balhátvéd Parisi felfutásai okoztak sok problémát a Napoli védőinek. A 21. percben a belga Mertens a tizenhatos vonaláról csavarta el a hosszú sarok felé a labdát, de a Napoli játékosának kísérlete pár centivel elkerülte az Empoli kapuját.

Egy perc múlva Elmas lőtte el a labdát húsz méterről, és a hazaiak középpályásának lövése a keresztlécet találta el.

Dries Mertens nagyot küzdött az első félidőben Forrás: AFP/Tiziana Fabi

A Napoli nem találta a ritmust az első negyven percben. Az Empoli játékosai agresszíven támadták a hazai játékosokat, ha fel akarták vinni a labdát, miközben remekül zárták a passzsávokat is a Napoli középpályásai előtt. A 41. percben Lozano kapott egy remek labdát a baloldalon, és a mexikói támadó a hátvéd Parisi szorításában éles szögből a rövid felső sarkot célozta meg.

Az Empoli kapusa, Vicario óriási bravúrral védte a hazaiak játékosának kísérletét.

A félidő utolsó percében még Insigne próbálkozott egy, a lassan már védjegyévé váló csavarással a tizenhatos sarkáról. A Napoli támadó középpályása azonban fél méterrel elvétette a vendégek kapujának bal alsó sarkát.

Lorenzo Insigne két nagy helyzetet hagyott ki Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Sőt, fél perccel később

Ounas zseniális passzából ismét próbálkozhatott Insigne, de a Napoli szurkolók egyik kedvencének huszonkét méterről leadott nyesett lövését simán megfogta az Empoli kapusa.

Az első félidőben nem született gól.

A második félidő elején mindkét csapat lendületesen kezdett. A Napoli oldaláról Giovanni Di Lorenzo, a Napoli részéről pedig Patrick Cutrone hagyott ki egy nagy helyzetet.

Insigne vezetésével és a csereként beállt Politano lendületes szélsőjátékával egyre nagyobb nyomást helyzett a Napoli az Empolira.

A 70. percben mégis az Empoli szerezte meg a vezetést: a vendégek végeztek el egy szögletet, és a csereként beállt Anguissa ki akarta fejelni a labdát az ötösön belül.

A Napoli játékosa azonban Cutrone fejére bólintotta a labdát, az pedig a Napoli hálójába hullott. Elképesztően balszerencsés gólt kaptak a hazaiak.

Patrick Cutrone örül a góljának Forrás: AFP/Tiziana Fabi

Egy perc múlva a szintén csereként beállt Petagna találta telibe az Empoli kapufáját tizenkét méterről, majdnem egyenlített a Napoli. A meccs utolsó tíz percében óriási energiákat mozgosított mindkét csapat.

A Napoli ekkora több, mint kétszer annyi lőtt kapura, mint az Empoli, viszont csak ötször találták el a vendégek kapuját a hazai játékosok.

A hazai játékosok mindent megpróbáltak, de egyenlíteniük nem sikerült. Az Empoli idegenben verte meg a Napolit, és utóbbiaknak nagyon fog fájni ez az otthon elhullajtott három pont a végelszámolásnál.

Serie A, 17. forduló

1. félidő
22Piotr Zielinski
2. félidő
87Eljif Elmas
81Sebastiano Luperto
78Szymon Zurkowski
70Patrick Cutrone
64Leo Stulac
64Liam Henderson
64Nedim Bajrami
63Dries Mertens
63Diego Demme
63Hirving Lozano
60Szymon Zurkowski
Összeállítások
SSC Napoli4-2-3-1
Empoli4-3-1-2
Football Pálya
9
Victor
Osimhen
59
Alessandro
Zanoli
26
Kalidou
Koulibaly
8
Fabian
Ruiz
68
Stanislav
Lobotka
25
David
Ospina
22
Giovanni
Di Lorenzo
13
Amir
Rrahmani
5
Juan
Jesus
6
Mario
Rui
4
Diego
Demme
13
Guglielmo
Vicario
30
Petar
Stojanovic
34
Ardian
Ismajli
33
Sebastiano
Luperto
65
Fabiano
Parisi
8
Liam
Henderson
5
Leo
Stulac
27
Szymon
Zurkowski
10
Nedim
Bajrami
9
Patrick
Cutrone
99
Andrea
Pinamonti

SSC Napoli

Kezdők
9Victor Osimhen
59Alessandro Zanoli
26Kalidou Koulibaly
8Fabian Ruiz
68Stanislav Lobotka
25David Ospina
22Giovanni Di Lorenzo
13Amir Rrahmani
5Juan Jesus
6Mario Rui
4Diego Demme
63
20Piotr Zielinski
22
11Hirving Lozano
63
33Adam Ounas
7Eljif Elmas
87
14Dries Mertens
63
1Alex Meret
12Davide Marfella
2Kevin Malcuit
21Matteo Politano
24Lorenzo Insigne
31Faouzi Ghoulam
37Andrea Petagna
44Konstantinos Manolas
99Andre-Frank Zambo Anguissa
Cserék

Empoli

Kezdők
13Guglielmo Vicario
30Petar Stojanovic
34Ardian Ismajli
33Sebastiano Luperto
81
65Fabiano Parisi
8Liam Henderson
64
5Leo Stulac
64
27Szymon Zurkowski
78
60
10Nedim Bajrami
64
9Patrick Cutrone
70
99Andrea Pinamonti
1Samir Ujkani
3Riccardo Marchizza
6Simone Romagnoli
7Leonardo Mancuso
11Federico Di Francesco
19Andrea La Mantia
20Riccardo Fiamozzi
25Filippo Bandinelli
26Lorenzo Tonelli
28Samuele Ricci
32Nicolas Haas
42Mattia Viti
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista