Vágólapra másolva!
Czeslaw Michniewiczet nevezték ki a lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.

A Legia Warsawa korábbi trénere a portugál Paulo Sosát váltja, aki december végén kérte váratlanul szerződése felbontását.

A lengyel szövetség elnökének hétfői Twitter-bejegyzése szerint az új szakvezetővel az év végéig szóló megállapodást kötöttek, amely hosszabbítási lehetőséget tartalmaz.

A korábban Magyarországon, a Videotonnál is dolgozó Sousa decemberben Brazíliában, a nagy múltú Flamengónál vállalt szakvezetői munkát, és azonmód távozott Varsóból, ahogy kifizette a rá kirótt 320 ezer eurós büntetést.

A tréner egyoldalú lépése általános felzúdulást váltott ki Lengyelországban, árulóként bélyegezték meg, amiért és ahogyan távozott a kapitányi posztról.

Az 51 éves Michniewicz legutóbb a Legiánál dolgozott, előtte 2017 és 2020 között az U21-es lengyel nemzeti csapatot irányította.

A trénerre a tavasszal komoly feladat vár, mivel együttese március végén a katari világbajnokság pótselejtezőjében érdekelt. A lengyel csapat március 24-én Moszkvában az oroszok vendége lesz. A meccs győztese március 29-én hazai pályán csap össze a vb-részvételért a Svédország-Csehország találkozó továbbjutójával.