Legyőzhetetlen volt a fiatal magyar küzdősportoló

Pinke Lilla, kempo
Pinke Lilla és edzője elégedetten térhetett haza Portugáliából
Vágólapra másolva!
Pinke Lilla négy aranyérmet szerzett Portugáliában a World All-Styles Championshipen (WAC-vb). A Sárosdi Kempo SE versenyzője Knock Down, Semi Wac, Light Wac szabályrendszerekben, valamint földharcban sem talált legyőzőre – utóbbiban ráadásul a saját súlycsoportjához képest egy kategóriával feljebb indult.

A WAC világbajnokságát a koronavírus előtti időszakban évente rendezték meg különböző korcsoportok számára, a 2021-es verseny kimaradt, most viszont Portugáliában újra megtartották a különféle küzdősportok seregszemléjét. Lilla a 16-17 éves korcsoportban bizonyíthatott a súlycsoportjában. Sőt, földharcban a kategóriák összevonása miatt a sajátjánál valójában egy kategóriával feljebb is.

"Majdnem tíz kilóval nehezebb ellenfeleim lettek így, ez elsőre aggasztott kicsit. Azt éreztem, lehet ez picit túl nagy különbség lesz. Nagyon büszke vagyok, hogy ennek ellenére sikerült nyernem földharcban is" – idézte fel a győzelmet a Prémium Médiának nyilatkozva.

Pinke Lilla és edzője elégedetten térhetett haza Portugáliából Forrás: Prémium Média

"Túlzás lenne azt állítani, hogy így számoltunk, de arra azért számítottam, hogy több érmet is szerezhetek. Az edzőmmel együtt úgy éreztük, nagyon jól sikerült a felkészülés. A szokásos heti két edzés mellett amikor csak lehetett péntekenként Fehérváron az Alba kempósaival is együtt készültem, hétvégente szintén plusz munkát végeztem az elmúlt egy hónapban, szóval tényleg próbáltuk kihozni a maximumot a lehetőségekből" - mondta a fiatal sportoló, aki a Light WAC kategória döntőjét élvezte a legjobban, miután ott volt a legtöbb szurkoló, ami elmondása szerint extra motivációt adott neki.