Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re kikapott Olaszország ellen a világbajnokság pólótornájának budapesti A csoportjában szerdán a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Bíró Attila csapatának így két meccs után két pontja van. 

A Kolumbia legjobbjai felett aratott 31 gólos (35-4) győzelemmel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott a magyarországi világbajnokságon. Szerdán este már sokkal nehezebb feladat várt Bíró Attila csapatára a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, ugyanis a mindenkire veszélyes olasz csapat következett. Az olaszok az első fordulóban 7-7-s döntetlent játszottak Kanadával.

A Margitszigeten ismét kiváló volt a hangulat, a magyar szurkolók a már jól megszokott módon buzdították a magyar csapatot, így minden adott volt egy jó mérkőzéshez.

Az első negyedben a magyar csapat hozta el a ráúszást. Rögtön kaptunk egy emberelőnyt, amit Parkes értékesített (1-0). Az első olasz támadás nem sikerült, majd a magyar csapat újabb fórt kapott. Ebből is gól lett, Vályi lövése talált utat a kapuba (2-0). Soha rosszabb kezdést. Az olaszok is kaptak gyorsan egy előnyt, sajnos Picozzi szerencsével a kapuba lőtt (2-1). A folytatás is hasonló volt, az olasz játékos a saját kapuja előtt elvégzett egy szabaddobást, Parkes volt szemfüles és lőtt közvetlen közelről a kapuba a 3. percben (3-1). A 4. percben ismét szépített az olasz válogatott, Viacava emberelőnyből talált be (3-2).

Ezt követően mindkét oldalon voltak kimaradt támadások, majd Garda góljával újra kétgólos volt az előny (4-2).

A meccs elejétől hatalmas volt a csata Fotó: Csudai Sándor - Origo

A következő támadásnál fórt rontottak az olaszok, de nekünk sem sikerült tovább növelni a különbséget. Vályi újabb kiállítása után Queirolo használta ki az előny, és hozta fel egy gólra az olaszokat (4-3). Magyar kapufa után jött az újabb olasz előny, szerencsére Magyari védeni tudott. Újabb gól már nem esett - pedig a helyszínen mindenki azt hitte -, így

egygólos magyar előnnyel mentek egy kis pihenőre a csapatok.

A második negyedben is a magyar csapat hozta el a ráúszást, de ezúttal nem született gyors gól. Az olaszok azonnal kaptam egy emberelőnyt, de nem tudtak élni vele, Viacava két méteren belül kapta az átadást. A magyar csapat is kapott egy fórt, de Máté lövése a kapufán csattant.

A 12. percben Máté kiállítása után jöhetett az újabb olasz előny, ezt Avegno használta ki (4-4).

Jól játszott a magyar csapat az első két negyedben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Azonnal jött a válasz, Parkes harmadik találatával - ez is előnyből volt -, ismét a magyar csapat vezetett (5-4). A 13. percen jött az olasz fór, ez is gól lett Avegno révén (5-5).

Ezt követően kaptunk egy dupla fórt, Gurisatti pedig könyörtelenül ki is használta (6-5).

A folytatásban mindkét oldalon maradtak ki támadások, köztük magyar előny is. A 15. percben Giustini rontott ziccert, majd Gurisatti rontott. Az utolsó percben a bírók fújtak ellenünk egy kontrát, de ebből sem lett gól, így 6-5-re vezetett a magyar csapat a szünetben.

A harmadik negyedben is a magyar csapat hozta el a ráúszást Vályi révén, viszont nem sikerült kihasználni. A 17. percben Galardi egyenlített centerből (6-6). Mindkét oldalon voltak a folytatásban elrontott támadások,

majd az olaszok villantak megint, Marletta volt eredményes fórból és átvették a vezetést (6-7).

Sajnos előnyben Garda csak a kapufát találta el, de az olaszok is csak kapufát tudtak lőni. Ez nagyon fontos volt, mivel két góllal elléphettek volna. Azonban egyenlíteni nem sikerült, Faragó kezéből kicsúszott a labda emberelőnyben. Két perccel a negyed vége előtt újra emberelőnybe kerültünk, Biró Attila időt is kért. A 22. percben Szilágyi szép lövéssel egyenlített is (7-7). A 24. percben Marletta talált be ötösből, így újra az olaszok vezettek (7-8). A végén még kihagyott a magyar csapat egy emberelőnyt, így előnyben voltak az olaszok.

Mindkét csapat mindent megtett a sikerért Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó negyedben is elhoztuk a labdát, Vályi képtelen hibázni. Gól azonban ebből sem lett, csak egy Keszthelyi-kapufa. Szerencsére az olaszok sem tudtak ellépni két góllal ekkor. Máté ellen fújtak kontrát a bírók, majd a 26. percben a magyar védekezés is kiváló volt. Egyperccel később emberelőnyt kaptunk, de ezzel sem sikerült élni, kicsit elbizonytalanodtak a játékosok támadásban.

Szilágyi törte meg a jeget a 28. percben egy gyönyörű góllal (8-8).

Az olaszok is gyorsan megkapták a maguk fórját, időt is kértek. Gyorsan be is lőtték az előnyt, Giustini volt eredményes (8-9). Három perccel a vége előtt Tabani lőtt távolról hatalmas gólt (8-10). Ráadásul Gurisatti elrontott egy újabb fórt, így nagy volt a baj. Bíró Attila bő egy perccel a vége előtt még időt kért. Nyolc másodperccel a vége előtt

Keszhelyi is betalált, de ez csak a szépítésre volt elég (9-10). A hátralévő időt lejátszották az olaszok, így a második meccsén kikapott Bíró Attila együttese.

A csoport másik mai mérkőzésén Kanada 22-2-re verte Kolumbiát. Ami a folytatást illeti, a magyar válogatott pénteken a kanadaiakkal játszik 21 órától a Margitszigeten.

Női vízilabdatorna, világbajnokság, A csoport, 2. forduló:
Magyarország-Olaszország 9-10 (4-3, 2-2, 1-3, 2-2)
gólszerzők: Parkes 3, Szilágyi 2, Vályi, Garda, Gurisatti, Keszthelyi 1-1, illetve Avegno, Marletta 2-2, Picozzi, Viacava, Queirolo, Galardi, Giustini, Tabani 1-1

Magyarország: Magyari Alda - Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Garda Krisztina, cserék: Gangl Edina (kapus), Gurisatti Gréta, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla