Vágólapra másolva!
A Slovan Bratislava szerint az elmúlt évtized legnagyobb párharca vár az együttesre a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben. Ennek megfelelően is készülnek az összecsapásra. 

A szlovák klub honlapján közölte: a BL-selejtező második fordulójának első felvonását Budapesten rendezik, míg a pozsonyi visszavágónak már pontos időpontja is van, azt július 27-én, szerdán 20.30 órától játsszák.

Utóbbi találkozóval kapcsolatban óriási érdeklődésről számoltak be, majd hozzátették, hogy

kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra, mert nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset.

Emlékeztettek: a két együttes akkori összecsapásán sok vendégszurkoló keveredett a hazai nézők számára fenntartott részre, ami konfrontációt eredményezett.

A Slovan kiemelt figyelmet fordít a biztonságra az FTC elleni BL-visszavágón Forrás: skslovan.com/

Ezt megelőzendő drukkereiknek szombatig bezárólag

zárt körben kezdik meg a jegyek eladását - azokat értesítik először, akik a közelmúltban vásároltak bérletet vagy jegyet, és elektronikus úton elérhetik őket

-, hogy csapatuknak minél nagyobb támogatást biztosítsanak a mérkőzésen és ezzel is növeljék a biztonságot.

A pozsonyi találkozóra a jegyek négy kategóriában 12-30 euróba (4920-12 300 forintba) kerülnek, míg a bérleteseknek 10-24 euróba. A VIP-jegyekért két kategóriában 130 és 200, illetve 104 és 160 eurót kell fizetni.

A selejtező első körében a Ferencváros a kazah Tobol Kosztanaj, míg a Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava a grúz Dinamo Batumi együttesét búcsúztatta. A főtáblára kerüléshez négy párharcot kell nyerni, a magyar és a szlovák csapat ebből egyet-egyet vett sikerrel.