Így rabolta ki a józsefvárosi lottózót- videó

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a férfi karácsony előtt két héttel ment a VIII. kerületi lottózóba, hogy azt kirabolja. A bevételt követelte, amit, amikor nem kapott meg, az ott dolgozó nőt többször meglökte. Mindezt olyan erővel tette, hogy a pénztáros hátra esett. A rabló ezután kivette a kasszából pénzt, és miután a megvert nő kimenekült az üzletből, ő is elfutott.
Vágólapra másolva!

A rablást egy kamera rögzítette.

A rendőrök májusban azonosították és fogták el a férfit, akit most rablással vádolnak.

Egyelőre bűnügyi felügyeletben van, letöltendő börtönre ítélhetik, és vagyonelkapzásra, akkora összegre, amennyit ellopott.