Miklósa Erika világhírű operaénekesnő és Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező kapta az idei Szent István-rendet

Novák Katalin, köztársasági elnök, beszéd, székesfehérvár, 2022. augusztus 20.
Novák Katalin Köztársasági elnök ünnepi beszédet mond Székesfehérváron
Vágólapra másolva!
Miklósa Erika operaénekes és Rofusz Ferenc rajzfilmrendező kapta az idén a Magyar Szent István-rendet a nemzeti ünnep alkalmából.
Vágólapra másolva!

A kitüntetéseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át szombaton Budapesten, a Sándor-palotában.

A Magyar Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) díjban Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, antropológus, a Magyar Érdemrend nagykeresztje (katonai tagozat) elismerésben Benkő Tibor vezérezredes részesült.

Novák Katalin a Sándor-palota házigazdájaként ünnepi beszédében kifejezte tisztelgését a régmúlt és a mai kör hősei előtt is. Hozzátette, amikor aggódunk a jövő miatt, kapaszkodó az ünnep, olyan, mint egy oázis. Kijelentette, van rá esély és lehetőség, hogy átmentsünk valamit ebből az emelkedettségből. Megtiszteltetésének adott hangot, amiért átadhatja a Szent István Rendet két honfitársunknak is.

Elsőként Rofusz Ferenc, Oscar-díjas rendezőt méltatta, melynek során rövid kitérőben ismertette az 1980-as év fontos történéseit, ezek között említve a rendező A légy című animációs kisfilmjének elkészültét. Az elnök felidézte, hogy még csak 3 éves volt, amikor otthonában már a művészről beszéltek. Novák Katalin szerint nem lehet elfelejteni a rovar eleinte kellemes, majd kétségbeesett zümmögését a rövidfilmben. Az alkotás létrejöttét az akkori állami vezetők nem akarták, ezért kellett kivételeset létrehozni. Rofusz ezt meg is tette, amiért büszkék vagyunk rá – mondta a köztársasági elnök. Ismertette, az alkotásért a művész Oscar-díjat kapott, melynek átvételét a kommunista vezetés megakadályozta az amerikai gálán. Emellett a hazai tevékenységét is gátolták, így pályafutását külföldön kényszerült folytatni. A köztársasági elnök elárulta, számára a rendező másik kedves alkotása Az utolsó vacsora című animációs rövidfilm, ami egy 40 éven tartó alkotói folyamat eredménye volt.

– tette hozzá. Végül az elnök megköszönte az alkotónak, amit a nemzetért tett.

Miklósa Erika operaénekesre térve elmondta, az éneklés ősi tevékenység, amit nehéz úgy végezni, hogy mások tetszését elnyerje, de ez a művésznőnek sikerült. Kiemelte, az énekesnő története az újrakezdésről szól, és arról, hogy szükség van mentorokra, ezzel együtt pedig tehetséggondozásra és rengeteg munkára. Hangsúlyozta, Miklósa Erika abban is kivételes, hogy a színpadon dívaként viselkedik, de amikor lejön onnan, hétköznapi emberré válik, aki letörli a sminket, felköti a haját, ásót ragad, talicskát tol, vagy éppen szemetet szed. Megjegyezte,

mindannyian tanulhatunk a művésznőtől, akinek a családért és gyermekekért folytatott küzdelméből erőt meríthetünk. Méltatását azzal zárta, hogy köszöntötte a díjazott jelen lévő szeretteit is.

Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató méltatásában Novák Katalin úgy vélekedett, sok helyen természetes a nemzeti kultúra és a nemzeti intézmények megléte, de van ahol az anyanyelv csak megtűrt dolog, amit nem állítanak a művészetek szolgálatába. Ehhez hasonlóan sokfelé nemzeti kulturális intézmény is csak elvétve létezik, a kultúra pedig csupán a múlt része. Egykor ez nálunk is így működött, a tankönyvekből ki akarták irtani, hátrányt és kényelmetlenséget jelentett büszkeség helyett. Kijelentette, Andrásfalvy hagyományt teremtett többek között a csángó magyarok felkarolásával és azzal, hogy a kultúrát továbbadta.

– emelte ki Novák Katalin. Hozzátette, a küldetés és szolgálat átvállalása nélkül nem lennénk itt, ezen kívül pedig a díjazott szerteágazó és kiterjedt tudományos munkássága elnyerte a magyarok tiszteletét, bölcs és igaz utat járt be. Kiemelte, már Andrásfalvy is rájött, hogy a gyermekvállalás kulturális kérdés, nem anyagi, és a családokban van a magyar jövő, melyet ki mert mondani. Az elnök megállapította, megtiszteltetés neki, hogy maga is a díjazott nyomdokaiba lépett.

A béke és biztonság csak akkor létezik, ha azokat megteremtik és megvédik, Benkő Tibornak pedig már a megjelenése is biztonságérzetet nyújt – kezdte a volt honvédelmi miniszter méltatását Novák Katalin. Úgy vélte, az egykori miniszter volt a megfelelő ember a megfelelő helyen. Kiemelte, Benkő nagy részt vállalt a honvédség fejlesztésében 2018 és 2022 között és kulcsszerepe volt a koronavírus járvány elleni védekezés sikerességében. Emellett

nem feledkezett meg a stratégiai szerepről sem, mert vezetésével eleget tudtunk tenni szövetségesi kötelezettségünknek, de elévülhetetlen érdemei vannak a haderőfejlesztés és a hadiipar megújításának elkezdésében is

– egészítette ki az elnök. Emlékeztetett, nem vagyunk nyugodtak, mert a szomszédban háború dúl, de felkészültségünket Benkő Tibornak is köszönhetjük.

Novák Katalin beszédét azzal zárta, hogy a nemzet köszönetét fejezi ki a kitüntetetteknek és jó egészséget kívánt nekik.