K.rva gyenge - ezt kiabálták a Honvéd és az Újpest szurkolói

Budapest, 2022. szeptember 1. Az újpesti Marten Kuusk (j) és a kispesti Nenad Lukic a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Budapest Honvéd – Újpest FC mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. szeptember 1-jén. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 6. fordulójának zárómeccsén a Budapest Honvéd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott az Újpest ellen.

A bajnokságot rossz formában kezdő, négy meccs után a tabellán utolsó helyezett Újpest a Honvédhoz látogatott, amelynek szintén szüksége volt a győzelemre, hiszen öt forduló alatt már háromszor kikapott.

A hazai csapat irányította a játékot, az első helyzet Kocsis előtt adódott a 9. percben, de veszélyes beadása nem talált társat, a labda elzúgott a kapu előtt. A 21. percben Szappanosnak akadt védenivalója, Tallo beadása után Ljujic fejelt közelről a Honvéd kapusának kezébe.

A 30. percben szép támadás után Kocsis adott be jobbról, Ennin viszont közelről nem tudott a kapuba találni, pedig már Banai is verve volt.

A nem túl magas színvonalú első félidőben több helyzet már nem alakult ki, gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.

Nem hozott gólt a Honvéd-Újpest meccs Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A második félidő elején beszorította az Újpestet a Honvéd, de gólt továbbra sem láthatott a Bozsik Aréna közönsége. A hazai csapatnál volt többet a labda, de kapura a vendégek lőttek többször, viszont a színvonal a folytatásban sem emelkedett túlzottan. A 78. percben Zsótér egy trükkös átvétel után került helyzetbe, de estében a kapu fölé lőtt, a hosszabbításban pedig Lukic sarkazása kerülte el kevéssel az újpesti kaput.

Az eredmény az utolsó percekben sem változott, az Újpest továbbra is nyeretlen, és a tabella utolsó helyéről várhatja a címvédő Fradi elleni hétvégi rangadót.

K.rva gyenge - ezt kiabálták a Honvéd és az Újpest szurkolói, a csapat újabb kudarcát követően.

1. félidő
19Christian Gomis
2. félidő
96Junior Tallo
95Maerten Kuusk
84Áron Csongvai
81Abdoulaye Diaby
73Fernand Goure
73Matija Ljujic
66Richie Ennin
58Albi Doka
56Dominik Kocsis
56Nikola Mitrovic
50Vincent Onovo
50Lazar Cirkovic
Összeállítások
Budapest Honvéd
Újpest FC
Football Pálya

Budapest Honvéd

Kezdők
20Péter Szappanos
37Bertalan Bocskay
31Lazar Cirkovic
50
27Nenad Lukic
23Herdi Prenga
22Krisztián Tamás
21Richie Ennin
66
17Albi Doka
58
5Nikola Mitrovic
56
92Dominik Kocsis
56
83Tomas Tujvel
98Gellért Dúzs
9Maxim Plakushchenko
11Donát Zsótér
19Boubacar Traore
25Ivan Lovric
28Vidar Ari Jonsson
29Jairo Samperio
84Márk Kerezsi
91Alex Szabó
94Maksym Pukhtieiev
78Christian Gomis
19
Cserék

Újpest FC

Kezdők
5Petrus Boumal
1Filip Pajovic
49Branko Pauljevic
29Vincent Onovo
50
20Maerten Kuusk
95
19Fernand Goure
73
17Junior Tallo
96
6Luca Mack
7Krisztián Simon
15Miroslav Bjelos
18Bálint Szabó
26Jack Lahne
27Mátyás Katona
68Dzenan Burekovic
77Kevin Csoboth
82Giuseppe Borello
14Áron Csongvai
84
11Nemanja Antonov
8Matija Ljujic
73
23Dávid Banai
2Lirim Kastrati
4Abdoulaye Diaby
81
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista