Vágólapra másolva!
Tizennyolc éves korában meghalt az Alba Fehérvár férfi kosárlabdacsapatának nigériai játékosa, Seyi Awogbemi Sodiq.

A klub honlapján olvasható megemlékezésben felidézik, hogy az afrikai kosaras 13 évesen érkezett Magyarországra, s a korosztályos bajnokságokban nyújtott remek teljesítményével kiemelkedett a hazai mezőnyből. Tizenhat évesen bemutatkozott a székesfehérváriak felnőtt együttesében, s egyre több játékpercet kapott a bajnoki találkozókon.

Tavaly ősszel súlyos betegséget diagnosztizáltak nála, s hosszas mérlegelés után, szülei tanácsára úgy döntött, nem vállalja a műtétet Magyarországon,

februárban hazatért Abujába. Otthon hagyományos orvosi módszerekkel gyógyították, majd néhány hónapja újrakezdte a kosárlabdát, edzésbe állt korábbi csapatánál, dolgozott a visszatérésen, Abujában. Az volt a terve, hamarosan visszatér Magyarországra, ismét az Alba játékosa lesz.

Szombaton reggel azonban - egy héttel 19. születésnapja előtt - megállt a szíve és elhunyt - írja az Alba honlapja.

A szombat esti (mai), Budapesti Honvéd elleni bajnoki mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek a fiatal kosárlabdázóra.

Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!