Több száz embert igazoltattak Budapest belvárosában péntek este

bilincs, rendőrség, illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
A rendőrök razzitát tartottak a belvárosban péntek este. Az 5., 6. és 7. kerületben állítottak meg gyalogosokat és autósokat, de több szórakozóhelyet is ellenőriztek. Számos bűncselekményre és szabálysértésre derült fény.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Belváros-Lipótváros Önkormányzata, valamint a Budapesti Polgárőr Szövetség emberei

közös erővel ellenőrizték Budapest belvárosi kerületeit november 18-án.

Az akció során főként a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények, lopások, garázdaságok és prostitúció leleplezése és megelőzése volt a cél. Ugyanakkor a részeg sofőrök és egyéb közlekedési szabálysértők kiszűrése is.

illusztráció Forrás: Police.hu

Összesen 187 embert igazoltattak és 87 autót állítottak meg. Hét embert fogtak el kábítószer birtoklásért vagy azért, mert körözték őket. 11 embert drog fogyasztás gyanúja, garázdaság vagy engedély nélküli autó vezetés miatt vittek be a kapitányságra.

Egy fiatalt pedig azért, mert nem ment vissza a gyermekvédelmi intézetbe.

A szórakozóhelyek ellenőrzése során tűzvédelmi előírásokkal kapcsolatosan szabtak ki büntetéseket.
A rendőrség sikeresnek ítélte az akciót, ezért máskor is lehet hasonlóra számítani.