Vágólapra másolva!
A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a Barcelona a harmadik ligában szereplő Ceuta otthonában lépett pályára. Az első félidő végén Raphinha góljával szerezte meg a vezetést Xavi csapata. A második félidőben Lewandowski kétszer volt eredményes, de Fati, és Kessié is betalált. A Barcelona így könnyed győzelemmel jutott tovább.

A Ceuta a harmadik liga első csoportjában szerepel, de 19 meccs alatt mindössze nyolc pontot tudott szerezni, így a bajnokság utolsó helyén áll. A spanyol kiscsapat az előző körben az első osztályú Elche gárdáját búcsúztatta. A Barcelona az előző fordulóban csak hosszabbítás után tudta legyőzni alacsonyabb osztályú ellenfelét, az Intercityt.

Bár a Barcelona birtokolta többet a labdát, a katalánoknak eddig nem sikerült feltörniük a Ceuta védelmét az első félóra után. A 34. percben Raphinha a bal szélen tűnt fel, majd éles szögből erősen meglőtte a labdát, de a kapu előtt érkező Ferran Torres és Lewandowski is lemaradt a labdáról. A 41. percben megszerezte a vezetést a Barcelona: Kessié keresztpassza után Raphinha 18 méterről, ballal remekül lőtte a labdát a kapu jobb alsó sarkába. Az első félidőben több találat már nem született.

Jordi Alba remekül játszott Forrás: AFP/Jorge Guerrero

A második félidőben megduplázta az előnyét a katalán csapat: az 50. percben Kessié szerzett labdát a jobb oldali szögletzászló közelében, majd középre passzolt Lewandowskihoz, aki hat méterről, jobbal a bal alsó sarokba lőtte a labdát. Húsz perc múlva végleg eldöntötte a meccset a Barcelona:

a 70. percben Jordi Alba passza után Fati 11 méterről jobbal talált be az ellenfél kapujába.

Fati is gólt lőtt Forrás: AFP/Jorge Guerrero

Sőt, a 77. percben Kessié fejjel volt eredményes Raphinha beadása után. A 90. percben Gavi átadásából Lewandowski újabb gólt lőtt, így a Barcelona kiütéses győzelemmel jutott tovább.


Eredmény
Király-Kupa, nyolcaddöntő

AD CEUTA CF (III.)–FC BARCELONA 0–5 (0–1)
Gólszerző: Raphinha (41.), Lewandowski (50., 90.) Fati (70.), Kessié (77.)