Vágólapra másolva!
Szerdán este két elhalasztott mérkőzést pótoltak a Premier League 7. fordulójából. A listavezető Arsenal 4-0-ra legyőzte az Everton csapatát az Emirates Stadionban, míg a Liverpool 2-0-ra nyert a Wolverhampton Wanderers ellen az Anfielden.

Az észak-londoni csapat számára rendkívül fontos volt a meccs, hiszen Mikel Arteta együttese egy meccsel kevesebbet játszott, mint a címvédő Manchester City, és egy esetleges győzelemmel öt pontra növelhette volna az előnyét a tabella élén. Az Ágyúsokat a visszavágás is motiválhatta, ugyanis a két csapat február elején is találkozott a Goodison Parkban, akkor az Everton 1-0-s győzelmet aratott az frissen kinevezett Sean Dyche bemutatkozó meccsén.

Ahogy az várható volt, az Arsenal az első félidőben hatalmas mezőnyfölényben játszott, de igazán komoly helyzetet sokáig nem tudott kialakítani, mert ez Everton mélyen behúzódva védekezett. A 40. percben aztán az Ágyúsok az első helyzetükből vezetést szereztek. Olekszandr Zincsenko átadása után Bukayo Saka került helyzetbe, az angol válogatott támadó pedig éles szögből elemi erővel kilőtte a rövid felsőt.

  • Saka lett a Premier League történetének hatodik legfiatalabb játékosa, aki elérte az 50 gól+ gólpasszt a bajnokságban - Michael Owen, Wayne Rooney, Robbie Fowler, Cesc Fàbregas és Chris Sutton után.
Bukayo Sakának elképesztő szezonja van Forrás: AFP/Glyn Kirk

A bekapott gól megfogta a liverpooli csapatot, az Arsenal pedig az első félidő hosszabbításában növelte az előnyét. Saka szerelte az utolsó emberként helyezkedő Idrissa Gueye-t, a labda Gabriel Martinelli elé került, aki pedig azonnal kilőtte a bal alsó sarkot.

  • Saka és Martinelli is megszerezte a 10. bajnoki gólját a szezonban, így az Arsenal az egyetlen csapat, amelynek két olyan játékosa is van, aki legalább gólt szerzett a Premier League-ben ebben a szezonban.
Az Arsenal már az első félidőben hatalmas lépést tett a győzelem felé Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második félidőben az Everton több kockázatot vállalt, de ziccerig nem tudott eljutni. Az Arsenal kényelmesen tartotta az előnyét, a 71. percben pedig egy szép góllal eldöntötte a három pont sorsát. A belga Leandro Trossard kapott remek kiugratást, lövés helyett azonban a második hullámban érkező Martin Ødegaardhoz passzolt, a norvég pedig hét méterről a kapuba belsőzött.

A harmadik gól után az Emirates Stadion közönsége már folyamatosan ollézott, amit a csapat a 80. percben egy újabb góllal hálált meg. Zincsenko indítása után a csereként beállt Eddie Nketiah lőtte be a labdát, a rövid oldalra berobbanó Martinelli pedig közelről a kapuba pöckölte a labdát.

  • Az Arsenal 12. alkalommal szerzett legalább négy gólt az Everton ellen a Premier League-ben, többet, mint bármelyik csapat egy másik ellen a bajnokság történetében.
Az Arsenal simán hozta a kötelezőt az Everton ellen Forrás: AFP/Glyn Kirk

Az Arsenal ezzel meccsszámban beérte a bajnoki címvédő Manchester Cityt, győzelmével pedig öt pontra növelte az előnyét a tabellán. Az Everton a 18. kieső helyről várhatja a folytatást.

A Liverpool is hasonló helyzetben volt, mint az Arsenal.

Jürgen Klopp csapata azt a Wolverhampton Wandererst fogadta, amellyel február elején már összecsapott a bajnokságban. A Farkasok azt a meccset 3-0-ra megnyerték a Molineux Stadionban, így a Vörösöknek most lett volna miért visszavágniuk.

Az első félidőben a többet volt a labda a Liverpoolnál, de igazán nagy helyzete csak a 40. percben volt, ekkor azonban Harvey Elliott óriási helyzetben közelről a kapu mellé fejelt.

A második félidőben a Liverpool fokozta az intenzitást, és elképesztő mezőnyfölényben futballozott, a Wolverhampton pedig kis túlzással a félpályát is alig lépte át. Ennek ellenére a vezetőgólt csak a 73. percben szerezték meg a vörösök. Egy szabadrúgást a holland válogatott Virgil van Dijk fejelt kapura, José Sa védeni tudott, de a kipattanóra Diogo Jota érkezett, akinek a középre lőtt labdáját Van Dijk két méterről az üres kapuba fejelte.

Van Dijk fontos gólt szerzett Forrás: AFP/Paul Ellis

Négy perccel később aztán a Vörösök gyorsan le is zárták a meccset. A görög Konsztandínosz Cimíkasz kapott egy remek kiugratást, kapura tört, de lövés helyett a középen érkező Mohamed Szalah elé passzolt, az egyiptomi támadó pedig közelről az üres kapuba pöckölt.

A Liverpool ezzel fontos győzelmet aratott, és már csak hat pont a hátránya a BL-szereplést érő negyedik helyen álló Tottenham mögött. Ráadásul Jürgen Klopp csapata egy meccsel kevesebbet játszott, mint Antonio Conte együttese.

Premier League, 7. forduló:
Arsenal-Everton 4-0 (2-0)
gólszerzők: Saka (40.), Martinelli (45+1., 80.), Ødegaard (71.)

Liverpool-Wolverhampton Wanderers 2-0 (0-0)
gólszerzők: Van Dijk (72.), Szalah (77.)

A találkozókat szeptember elején rendezték volna, és II. Erzsébet királynő halála miatt tolták el.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista