Xabi Alonso, a Leverkusen edzője komolyan készül a Fradi elleni csütörtöki visszavágóra, ugyanis a Werder Bremen elleni találkozón Nadiem Amirit, Kerem Demirbay-t és Edmond Tapsobát is csak a kispadra ültette, míg
a cseh Patrik Schick és a német futball legnagyobb tehetségeként számon tartott Florian Wirtz a keretbe sem került be.
A találkozó 30. percében a brémaiak szereztek vezetést Marvin Ducksch zicceréből, öt perccel később aztán Mitchel Bakker óriási bombájával egyenlített a Leverkusen. A második félidő elején megfordított a meccset a gyógyszergyári csapat. A holland válogatott Jeremie Frimpong vezette rá a labdát egy védőre, 13 méterről megcélozta a rövid alsót, de a labda megpattant Amos Pieper testén, ez pedig teljesen becsapta a brémai kapust.
A 83. percben eldöntötte a meccset a Leverkusen. A Fradi elleni szabadrúgásból hatalmas kapufát lövő Ádám Hlozek érkezett egy bal oldali beadásra, és a kapu bal oldalába csúsztatott. A hajrában még Niclas Fullkrug tizenegyesével szépített a Werder Bremen, de a Leverkusen végül megnyerte a meccset, így győzelemmel hangolt a Fradi elleni El-meccsre.
Sallai Roland csapata, a Freiburg hazai pályán a 89. percben lőtt góllal 2-1-re legyőzte a sereghajtó Hoffenheimet.
A 38-szoros magyar válogatott támadót a találkozó 65. percében cserélték be, csapata otthon immár 11 mérkőzés óta veretlen, míg a Hoffenheim sorozatban hetedszer kapott ki a Bundesligában.
A Schäfer Andrást sérülés miatt nélkülöző Union Berlin 1-1-es döntetlent játszott Wolfsburgban.
A találkozón a Ferencvárostól Berlinbe igazolt Aissa Laidouni tizenegyeset harcolt ki.
Az Union Berlin ezzel négy mérkőzés óta nyeretlen a Bundesligában, és leszorult a tabella negyedik helyére.
Bundesliga, 24. forduló:
SC Freiburg-TSG 1899 Hoffenheim 2-1 (1-0)
Werder Bremen-Bayer Leverkusen 2-3 (1-1)
VfL Wolfsburg-Union Berlin 1-1 (0-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 33 | 27 | 0 | 6 | 87-23 | 64 | 87 | GY D D GY GY |
2. | Bayern München | 33 | 23 | 7 | 3 | 92-41 | 51 | 72 | GY GY GY V GY |
3. | VfB Stuttgart | 33 | 22 | 7 | 4 | 74-39 | 35 | 70 | GY V D GY GY |
4. | RB Leipzig | 33 | 19 | 7 | 7 | 75-37 | 38 | 64 | GY GY GY D D |
5. | Borussia Dortmund | 33 | 17 | 7 | 9 | 64-43 | 21 | 60 | GY D V GY V |
6. | Eintracht Frankfurt | 33 | 11 | 9 | 13 | 49-48 | 1 | 46 | V GY V V D |
7. | Hoffenheim | 33 | 12 | 14 | 7 | 62-64 | -2 | 43 | V GY V D GY |
8. | Freiburg | 33 | 11 | 13 | 9 | 44-56 | -12 | 42 | GY D V D D |
9. | Werder Bremen | 33 | 10 | 14 | 9 | 44-53 | -9 | 39 | V GY GY D D |
10. | FC Heidenheim | 33 | 9 | 12 | 12 | 46-54 | -8 | 39 | D V GY D D |