Édesanyja szerint lánya bűncselekmény áldozata lett – videó

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Március 19-én hajnalban egy autó fának ütközött Várpalota és Ősi között, és balesetben meghalt az a 24 éves nő, aki a hátsó ülésen utazott. Édesanyja most a TV2 hírműsorának, a Tényeknek elmondta, ő aznap este azt hitte, a lánya otthon alszik és szerinte nem baleset történt, mert a lánya küzdött azért, hogy engedjék el.
Vágólapra másolva!

Az asszony a Tények Plusznak adott interjút. Ebből kiderül, hogy aznap este egy bálban voltak, a lánya, Meli pedig a barátaival bulizott az egyik közeli szórakozóhelyen. Este még beszéltek egymással. A lánya mondta is neki, hogy haza fog menni, mert nem érzi jól magát.

– mondta az asszony, aki saját bevallása szerint végig azt hitte, hogy a lánya a szobájában alszik.

Az asszony szerint nem baleset történt, hanem bűncselekmény. Úgy gondolja, hogy Meli még mindig élne, ha időben segítenek neki.

– magyarázta a tévéseknek.

A kocsiban hárman utaztak, a lány ült hátul. Várpalota felé haladtak, amikor nekimentek a fának. Az asszony szerint az is nagyon érdekes, hogy a lánya hogyan került oda, és miért nem szállt ki otthon az autóból.

- mondta az asszony, majd hozzátette, hogy a sofőr részeg lehetett.

Amikor a fiatal nő kirepült az autóból, még életben volt, a két fiú mégis azt mondta a lehúzódó autósoknak, hogy nincs semmi baj. A lányt nem sokkal hajnali 5 óra után találták meg a tűzoltók, amikor már több mint egy óra eltelt a baleset óta.