Vágólapra másolva!
A szervezők labdarúgó-fesztiválra várják az Európa-liga budapesti döntőjére érkezőket: a szurkolók a május 31-i finálé előtti napon a Hősök terén vehetnek részt különböző aktivitásokban, programokon.

Erről Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője beszélt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Kiemelte, hogy az európai szövetséggel együtt szeretnék kiszolgálni a szurkolókat, ezért szerveznek már a finálét megelőző napra is programot a számukra.

- tette hozzá.

Ezért a trófeáért vívják majd az Európa-liga budapesti döntőjét Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto/Jurgen Fromme

A Puskás Arénában sorra kerülő finálé előkészületekeit illetően azt mondta, minden rendben halad, az UEFA illetékes küldöttségeivel már jóval korábban egyeztették a magyar szervezők a közlekedéssel, a biztonsággal, a jegyértékesítéssel kapcsolatos kérdéseket, illetve minden olyan részletet, amely szükséges egy ilyen döntő lebonyolításához.

"Természetesen ez csapatmunka, csak együtt lehet elvégezni az európai szövetség szervezőinek és a magyar szervezőknek" - hangsúlyozta. Emlékeztetett rá: az MLSZ-nek az egyik stratégiai célkitűzése, hogy rangos labdarúgó-eseményeket hozzon Magyarországra. Ennek keretében volt már itt női Bajnokok Ligája-döntő, Szuperkupa-döntő, Budapest társházigazdája volt Európa-bajnokságnak. Hozzátette, hogy a következő nagy kihívás az Európa-liga fináléjának a megrendezése, megszervezése, és nem titkolt céljuk, hogy a későbbiekben szeretnének Bajnokok Ligája- döntőnek is házigazdája lenni.