Vágólapra másolva!
Hosszas keresgélés és megannyi jelölt után a skót Celtic csapatát elhagyó Ange Postecoglou veszi át a Premier League-ben szereplő angol sztárcsapat, a Tottenham Hotspur irányítását.

A katasztrofális bajnoki idényt futó, végül az európai kupákról lemaradva, csupán a nyolcadik helyen záró londoni csapatnak azóta nem volt vezetőedzője, hogy március végén sorozatos botrányok után kirúgták Antonio Contét.

A Spurs vezetősége azóta számos jelöttel tárgyalt, akik közül végül a skót Celticcel az elmúlt két idényben egyaránt bajnoki címet szerző 57 éves Ange Postecoglou lett a befutó, akivel négy éves szerződést kötöttek. A szakember az előző két idényben a lehetséges hat trófeából ötöt elhódított, csak a Skót Kupa tavalyi kiírásában nem sikerült nyerniük. Idén viszont összejött a hazai triplázás, azaz bajnoki cím és a kupagyőzelem mellé a Ligakupát is megnyerték a glasgow-i zöld-fehérek.

A Spursnél lévő problémákat jól jelzi, hogy azok után, hogy Mauricio Pochettino vezetésével 2019-ben még BL-döntőbe jutott a csapat, már a negyedik edző lesz Postecoglou José Mourinho, Nuno Espirito Santo és Conte után (és volt két megbízott szakvezető is Cristian Stellini és Ryan Mason személyében).

A görög felmenőkkel bíró Ange Postecoglou a Premier League történetének első ausztrál vezetőedzője lesz.