Vágólapra másolva!
A portugál António Nobre vezeti kedden este a Magyarország-Litvánia labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt.

A magyar szövetség vasárnapi közleménye szerint a Puskás Arénában sorra kerülő összecsapáson a 34 esztendős játékvezető asszisztense Pedro Ribeiro és Tiago Costa, a negyedik játékvezető pedig André Narciso lesz. A VAR-szobában Tiago Martins és Fábio Oliveira Melo fog dolgozni.

António Nobre fújja majd a sípot a Puskás Arénában Forrás: NurPhoto via AFP/Flaviu Buboi/NurPhoto/Flaviu Buboi

Nobre eddig 70 meccset vezetett a portugál élvonalban, emellett a francia, a görög, a ciprusi és a szaúdi első osztályban is fújta már a sípot. Nemzetközi porondon ugyaakkor nem mondható túl ritunosnak, a Konferencia-liga csoportkörében ugyan tavaly már bemutatkozhatott, de a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is egyelőre csak negyedik játékvezetőként kapott lehetőséget.

Kedden pályafutása harmadik felnőtt válogatott tétmeccse lesz a Puskás Arénában, korábban a Luxemburg-Törökország és a Lettország-Moldova Nemzetek Ligája-meccsen dirigált.

A találkozó 20.45-kor kezdődik, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.