Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is elmondta a véleményét arról, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool játékosa lett.

A magyar válogatott csapatkapitánya 70 millió euróért váltott klubot, Rossi szerint a Premier League-ben is megállja majd a helyét a 22 éves focista.

"Először is nagyon örülök neki, hogy Dominik a Liverpool játékosa lett, hiszen ez azt jelenti, hogy a világ legerősebb bajnokságának egyik topcsapatában, topjátékosokkal és egy topedzővel dolgozhat majd együtt.

hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy mindez segíteni fogja a fejlődését. Még akkor is, ha esetleg az elején nem fog mindig 90 percet játszani. Dominik még jó pár év múlva lesz csak játéktudása csúcsán, de folyamatos fejlődése addig is hatalmas segítség lesz a válogatott számára, miközben még fontosabbá és fontosabbá fog válni a számunkra, ő pedig egyre profibb és jobb játékos lesz napról napra. Az, hogy a Liverpool hatalmas összeget volt hajlandó fizetni érte, azt mutatja, hogy Dominik megszerzése milyen sokat ért nekik, és bár az is igaz, hogy az átigazolása anyagi része a legkevésbé érdekes aspektus a válogatott szempontjából, ám mégis beszédes" - mondta el az MLSZ-nek Marco Rossi.